VideóA tegnap.ma videója Keresés a honlapon: |
Kötet bemutatóA szerző első regényében “teljes fegyverzetben” áll ki az irodalom porondjára, meglepően biztos érzékkel vezeti olvasóját két, helyenként kimondottan egzotikus, máshol nagyon is hétköznapi történéseket felvonultató, [...] "Lesi Zoltán második verseskötetében apák, anyák és gyermekek bolyonganak. Mégsem egy család története ez, hiszen a család fogalma egyáltalán nem magától értetődő ebben a költészetben. Lesi verseiben a lírai nézőpont vándorlása az életesemények személyközi hullámzását jeleníti meg. [...]" Születik még vers és születik olvasó. Hogy mindig egymásra találnak-e, komisz kérdés. Bízzunk. Igaz ugyan, hogy a kíváncsi olvasó néha bosszankodva félbe-szerbe hagy egy versnek mondott valamit. De vannak szerencsés örömteli pillanatok az életében: felfénylik előtte egy igazi vers. Mondjuk, a Lesi Zoltáné. Meglepődik. [...] Versek és esszék Hungarovox Kiadó, 2012
ISBN: 9789639908635 Napkút 2013 A kötet megjelenését Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzata támogatta Szőke Imre prózája első olvasásra zavarba ejtő. Az olvasó nem tudja, élőbeszéd-szerű személyes sztorikat mesél-e neki valaki, vagy pedig „behúzták a csőbe” és a kortárs szépirodalom magaslati ritka levegőjét szívva teljesen fiktív dolgokat beszélnek el épp. A valóság valahol mindkettő és egyik sem. A novellákban a szubjektum és a szabadság, művészet és magatartás kérdéseit boncolgatja a szerző. A társadalmi háttér ábrázolása fontos számára, ezen keresztül mutatja be figuráit és mondanivalója megfogalmazásában is ez szolgál háttérként, súlyos kulisszaként. Szőke írásaiban hangsúlyosak a lokalitások, a különböző városrészek, helyszínek (Budapest, Kőbánya, Csepel, Bécs etc.), ezekkel, valamint a kötet első novellájának metaforikus főmotívumával, a Dunával élesen körülhatárolhatóan kirajzolódik egy közép-kelet-európai kortárs prózaíró profilja.
Minden mozdulat ismerős a Lázból. Tudom, mi az, hogy egy könyvet találomra felütni (hogy választ adjon a kérdéseinkre), tudom mi az a “bucsu”. Tudom, mi az, hogy bejárósinak lenni, egy vidéki iskolában felnőni, hogy aztán egy nagyvárosban munkát és albérletet találjunk – elkezdjünk élni... Kókai János a folyamatosan bomló, pusztuló világ krónikása, aki higgadtan veszi tudomásul, hogy sem művészet, sem szerelem nem képes megváltani az embert. Ám semmiképp ne gondoljuk, hogy ez valamiféle monotóniát, erőtlenséget jelent, ellenkezőleg: a groteszk, az abszurd, a fekete humor, az elégikus, vagy éppen bensőséges hang mind-mind jelen van ebben a költészetben... Őszintén irigylem Boldogh Dezsőt. A könnyedségét, a harmóniáját, a szövegkezelésének természetességét. Évekkel ezelőtt elindult egy úton, és végtelen nyugalommal megy előre, mint - hogy eljátszunk ennek az újabb kötetének a címével - az igazán jó kamionsofőr, aki fáradhatatlan, aki éjszaka is dolgozik, de nem alszik el a volánnál, mert az övé az az út, amin halad. Tizenharmadik könyv. A vacsoraasztalánál is tizenhárman ültek. Kérdés, hogy mi van ezután. Birtalan Ferenc bebizonyítja, napjaink költészetének utolsó vacsorája után is van újrakezdés, aranykorát élő költészet. Energia, fiatalos lendület van az „öregségbe deportált költő” verseiben, ami legyőz kort, betegségeket, a lehetőségek beszűkültségét. Szembeszáll a jól ismert sztereotípiával: az ember hatvan éven túl már nem érezhet szerelmet, lángolást, vágyat. Az elbeszélő versfolyamban a második világháború utántól az ezredfordulóig - szinte naplószerűen életútjáról számol be a költő.(1945-ben idehaltam /várom a születés /beteljesedjen rajtam) A szegény, sokgyermekes, a Józsefvárosból Kőbányára átnyúló Hős utcában, a Juranics telepen élő családból hova lehet elindulni, hová lehet megérkezni? ... -Róluk írj... a rigókról... A szerző regénye meglepetések sorozata. Egy festő-restaurátor keze, úgy tűnik, ha belefog valamibe, elég kitartó. S mivel ismeri a festékrétegek természetét, hogy a felszín alatt gyakran értékesebb rétegek rejlenek, nem fél megpiszkálni a szövegrétegeket sem, várakozóan nyúl a felszín alá, a kéreg repedéseibe. Évek munkája - szenvedése, kínja és öröme, mosolya - volt, amíg a "vasárnapi költőből" egyszerűen csak költő lettél. “Erőteljes költői megszólalásaiban kitüntetett szerepet kapnak a természethez szorosan kötődő metaforák, lírai eszközök. A tiszta rímek, népdalszerű könnyed zenei szólamok, sorok mögött mindig ott van valami mélyebb – áttételesebb – láttatás. Ebben nagyon sokszor megjelenik a szinesztézia, mint hangulatkeltés; ugyanakkor a leíró tárgyiasság is jelen van verseiben. Ezek többnyire a prózába hajló – kötetlen – lírai művekre jellemzők. Mindez azt is jelzi, hogy Németh Erzsébet a költészet teljes eszköztárát használja.“ Amíg az emberi test meghatározhatatlan százalékban lelket is tartalmaz, addig versek is fognak születni. Mirtse Zsuzsa versekben él, gondolkozik, veszekszik, csábít, kérincsél, alkudozik, ígérget. Ha örül a világnak – versek születnek belőle. Ha szomorú – versek születnek belőle. Nem tehet róla. Szabálytalanul szabályos versei néha provokációk, szemtelenkedések, máskor tűnődések, belenyugvások a megváltoztathatatlanba, de mindenképpen arról a nagyon különös valamiről szólnak, amiről azt mondjuk, hogy: élet. Idő és mérték – vagy időtlen mértéktelenség, ezt a kettős utat kell járnia. És fogja is, mert olyan… Mirtse Zsuzsát kezdettől fogva a hiteles létezés és az emberi kapcsolatok üveg-törékenysége foglalkoztatja leginkább. Ezekből a cserépszilánkokból építi tovább most is költői világát, bekapcsolódva a magyar költészet hagyományába, amely képes a hiányt, a veszteséget a teljességnél teljesebbként felmutatni. A költőnő harmadik verseskötetében, mint azt a címe is előrevetíti, a lélek fekete dobozából merít, olyan rétegekből, amelyek a személyes életfolyam medre alatt húzódnak. Az egyéni sorsok alól pedig egy mindannyiunkban rejtőzködve munkáló, közös világ ősképeit-tartalmait hívja elő és tárja elénk, hangja mégis személyes – ebből a kettősségből eredhet lírájának egyedisége. Ezeket a verseket, akár az ókori bronztükröket, érdemes forgatnunk: hátlapjuk domborműves alakjai bizony előmerészkednek, és belevetülnek saját tükörképünkbe. Időzzünk hát el a látottak felett, és ne feledjük: az óceán lefelé sötétedik – ez a kötet nemcsak a drámaiságának köszönheti alapvető tónusát, de a merítkezés mélységének is. Márpedig amit felszínre buktatnak belőlünk ezek a versek, azzal csakis gazdagabbak lehetünk.
Visual poetry and collages Vizuális költemények és kollázsok 
|
