VideóVállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona Az Erdély TV videója Keresés a honlapon: |
Górcső
Y, Z, alfa
Elhagyott bőreink Levedlett pikkelye Szárazon percen Egy helyben toporgó Lépteink alatt míg Felettünk bolondul Csörömpöl az óra.
(A két szöveg, talán egyfajta zenevers, az AC/DC Bon Scott-időszakból származó 6 lemezének, valamint a Kaláka együttes 50 éves jubileumára kiadott CD dalainak címeire épült egy saját interpretációban.)
Villámok feszültségében AC/DC albumok margójára # 1 Kicsi, kérlek, ne menj még! – Ígérem, ha megmutatod a színes üvegcserepeidet, hazakísérlek, mikor az este sötétje lecsapódik nyakad fehér mezőin. Hóba hull mosolyod. Igazi szeretők búcsúzkodnak úgy együttlét után, ahogy léleksztriptízt követően viszem mellény- zsebemben hajad illatát és közben kérlek, ne tarts ki mellettem, bár szerelmes ez a dal, de a showbiznisz iparágában minden színész magányosan lépdel le a reflektorfényből az önmagához vezető ösvényekre.
hideg a kezed öltözz fel szemüregedből lárva nő nincs helyed nálam költözz el nem gyógyír rád a lávakő ujjpercek végén fagy zizeg csontjaiddal a hold tekéz árnyadtól fél ki nem isten éles kaszádat fény becéz I. Állandó rézkarc a hóesés, Csonkítják az angyalok szárnyait, A kosár füle hall egyedül, Csikorog az üres korong, Ilyenkor nem terem meg a som.
Rémálmok gyötörték szegényt… Ez valami láz lehet… De jöttek a tevék, Kevés lehetett a vodka…
,,… ha megírnám hallgatásodat! hatalmasságodat írnám meg / zokogásod horpadt oldalú fazekak között írnám a / mérhetetlen ideig tartó fájdalmakat. álmodtam - …”
(Zalán Tibor: Mikor a csöndről már nem divat írni én megírom hallgatásodat …)
Csokrot azt ne hozzál. Vágott haldokló bimbókat soha. Egy cserepest, ha alig igényel gondozást elbír még az előszoba. Ne hozz csokit se, tudod, hogy nem szeretem. Ékszert meg alig hordok, jó vagyok így, dísztelen.
csontjaim ördöge
Már a pilátusi ítélet is rajta csapódott. Akkor. Kálváriát járt, megfeszíttetett. Az egyik szeg miatt ott lett szárnyszegett. Lator. Isten látta, lezuhant, megtaposták. Segítségért, életéért zuzogott, zizegett. Maradt szárnyát propellerként forgatta.
Később már csak kardként az utolsó szó jogán. Ítélet nélkül, hóhér a szokás.
Kicsinyke, sárgásbarna gyík volt. Harmatot ivott egy levélről azon a reggelen. Meg akartad fogni. Megrettent. A farka levált a testéről. Ott mozgott a kezedben. Az összes szövet. A törési zónában. Két farok. Két élet. Sírtam. Mert többé már sosem lesz olyan. És te értetted.
Néhány napja került a szerkesztőbizottság asztalára a két verset tartalmazó kézirat. A kísérőlevélben csak ennyi: Köszönöm, Ágota! A Holdkatlan szerkesztősége most így búcsúzik: Köszönjük, Feri, könnyű utat!
már nem akarok
már nem akarok juhász gyula verset szavalni szegeden már nem akarok költő lenni moholon már csak régi értékes pillanatokat akarok
a kert gyorsan befogadta mintha itt született volna bár tagadta élő voltát de illata elárulta és többet nem beszéltünk friss fűrésznyomokról sem a láncokról sem csavarokról amelyek összetartották egy fa volt a kertben és kész
Lázas, sárga tócsát vetít
és torkomba mar, összehúz.
A legszebb verset szeretném,
Tudtam ősz lesz, minden egyes nappal hozzád közelebb.
a szomszéd ház előtt pillantottam meg először rosszul összeforrt lábú kutyának véltem de aztán láttam sovány horpaszát amelyen a nyár sem vastagított bizonytalan léptekkel ment majd megállt visszafordult mintha éhségében elvesztette volna óvatos rókaeszét lassan vonszolta magát a rét felé majd eltűnt a folyó-parti nádasban most lelkiismeret furdalásom van mert azt hiszem mondani akart valamit valami
fontosat talán hogy ne gondoljak felőle rosszat
Ifjan, ölükben reptettek az évek,
Ültünk a koporsó mellett,
Némafilm pereg – vonatfülkéből nézem három dimenzióban. Vonatablakom előtt suhanó nyárfa múlandósága.
Violaszó Regénytöredék – szonettekben elbeszélve
Első
Emlékezik és tervet sző az ember, nevet és sír, reménykedik, ha fél. A semmiből útjára indul egyszer, aztán lehull – azt mondja: célhoz ér!
Világ urának érezné magát, vagy kristálykőbe rejtve szívesen egy fényszivárvány ívén bújna át, s hogy köztünk járt, ne tudja senki sem?
Hiú a vágy! Vagyunk, én s a világ, egymás között vagy egymás ellenére. Én sejtem őt, ő engem meg se lát, - talán ettől nő mindkettőnk esélye…
S ha Én vagyok, Te is vagy! – így remélem, mi más remény vagy cél vihetne élnem?
|