Az író, a költő egyetlen helyen van igazán és teljesen otthon: a saját lelkében.
Lehet a tenger feletti sziklán emelkedő hotelben, vagy lakótelepi odúban, kertes házban vagy börtönben, ha el mer merülni legrejtettebb önmagában, és formába tudja önteni, amit ott talál, akkor hazatért. (Petőfi számára például a segesvári csata is versírásra alkalmas helyszín volt, ugye, fene a hülye fejét, hogy nem menekült el Bemmel!)
Legújabb regényed, a Kitömött barbár nemcsak a szakma magas szintű elismerését nyerte el – a legváltozatosabb olvasói csoportok is örömmel és izgalommal forgatják. Te magad mivel magyarázod ezt, miben látod aktualitását ma a Kazinczy–Török Sophie–Angelo Soliman történetnek?
A Gyulai Várszínház Shakespeare-játékának fő rendezői elve kétségkívül a „képzeletünk lát szemünk helyett” gondolat volt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a nézői szem keveset látott volna, mert látása láttatássá nőtt, sőt olyan élénk képi világgal találkozhatott, amely inkább hasonlít egy megelevenedett képzelgésre, álomvilágra, freudi tudattalanra, drogos látomásra, mintsem hagyományos díszletezésre.
Az idén 5. születésnapját ünneplő tihanyi kortárs művészeti és design fesztiválra, az ARTplaccra még egészen július 22-ig várni kell, de a türelmetlenek számára a MONO Art & Design előörsként szolgál a Balaton Express című kiállításával. A letisztult bolttér megtelt Balaton, víz és nyár tematikájú alkotásokkal. A kiállítás anyaga július 22. és 26. között leköltözik a tihanyi rév kompállomására, ahol Babos Zsili Bertalan munkái is láthatóak lesznek.
Gyakran azt gondoljuk, a szegénység, a munkanélküliség, az alkoholizmus szüli az erőszakot, de ez nem igaz. Az értelmiségi családokban, vagy éppen az elit versenysportban ez éppúgy jelen van. Az erőszakos beszéd, az elnyomó, megfélemlítő magatartás a mindennapok természetes része. Senki nem teszi szóvá – mert a félelem a kísérője. – Kiss Noémit könyvhétre megjelent, Sovány angyalok című regényéről kérdeztük.
Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznőt a Zsidó Világkongresszus díjával tüntetik ki még idén a Hölgy aranyban című új filmjéért, amely a szervezet szerint segít a nácik által elrablott műkincsekkel kapcsolatos ismeretek átadásában.
Nem komoly, nem olyan komor, nem tűnik olyan komornak ez a festészet első látásra. Színpompás, úgyszólván vidáman lebegő foltok, mezők úsznak egymáshoz, egymásra, egymáson át. Csak a képcímek nyugtalanítóak. Idő nincs, Valami nincs sehol, Megmérettettél és könnyűnek találtattál. Csak a motívumok nyugtalanítók, a fegyverek, a hajléktalan, a szegény, az üres táblával tüntetők, Sztálin üres csizmája.
A Fő az irodalom borítóján gyermekkorunk kedvence a betűtésztás paradicsomleves csábít az olvasásra. Irkapörkölt, macskapálinka, puliszkatitkok és egyéb csemegék az IRKA konyhájából alcímmel adott ki könyvet az Irodalmi KerekAsztal és a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ.
Miért használ valaki ma még filmes gépet? Miért fotózik eleve rossz – még 1998-ban lejárt filmekre? Mi minden lehet egy-egy ilyen portré mögött? Az Ünnepi Könyvhéten főszerkesztőnk analóg géppel, romlott filmre készített portrékat költőkről, írókról, a kortárs irodalom meghatározó szereplőiről, sőt képzőművészekről is.
19 évesen már a kor legnagyobb festőivel állított ki közösen. Erotikus témái miatt a maga korában pornográfnak bélyegezték, a nácik degeneráltnak minősítették, a háború utáni Ausztriában jelentéktelennek tartották. Művészetét csak néhány évtizede fedezték fel, de ma már csillagászati összegekért kelnek el alkotásai. Egon Schiele százhuszonöt éve, 1890. június 12-én született.
A véletlen is segített, hogy minden összekavarodjék: a regény a Charlie Hebdo-merénylet napján jelent meg, és sokan úgy vélték, az Európát fenyegető muszlim veszélyre akar figyelmeztetni, vagy éppen iszlamofób gúnyirat. De hát egészen másról van szó. Radnóti Sándor írása.
Péterfy Gergely például humorral és némi ezotériával keveri a klasszika filológiához és Lukianoszhoz fűződő érzéseiről szóló gondolatmenetet, mely szerint eddig bármi, amit megírt, meg is történt, ezért óvatosan fogna bele (újra) politikai töltetű világ fölépítésébe. - A héten a JAK műfordító tábor résztvevői írják a naplót a Literán. L. Varga Péter bejegyzését olvashatják.
Borsi Flóra fotóművész ugyan még csak 22 éves, játékosan szürrealista, szanaszét photoshopolt képeivel mégis sorra gyűjti be a rangos külföldi elismeréseket: volt kiállítása a világ számos nagyvárosában, hívták Detroitba egyetemi előadónak, az ő képével indul a Photoshop, és pár napja jelentette be, hogy egy képét kiállítják a párizsi Louvre-ban. Beszélgettünk a külföldi sikerekről és az itthoni maradiságról, elfeledett modellekről és időutazásról.
Az irodalomtörténész, kritikus beszél pályájáról, a kritika fontosságáról, az iróniáról. Legújabb könyve kapcsán az is szóba kerül, mi ösztönözte az Esti Kornél újraolvasására.
Sebastião Salgadot sokan tartják a világ egyik legfontosabb fotóművészének. Az életéről készült, A söld sója című dokumentumfilmet fia, Juliano Ribeiro Salgado és az (ezzela filmmel harmadszorra is) Oscar-díjra jelölt Wim Wenders közösen rendezte.
Érezhetően felértékelődött az utóbbi években a magyar plakát múltja. Több kiállítás is igyekezett meggyőzni arról a szélesebb közönséget, hogy a magyar grafikai hagyomány egyik legfényesebb vonulatát tisztelhetjük ebben az alkalmazott műfajban. Ez vitán felül így van, úgyhogy akár meg is lehet fordítani a kérdést: milyen szemléltető ereje lehet a plakátnak, ha egy korszaknak nem csupán az eseményeit, de ennél elvontabb módon annak hangulatát is meg kívánjuk ragadni? Valami ilyesmire vállalkozott most a Magyar Nemzeti Múzeum is, mely Elsodort világ. Plakátálmok 1910–1920 címmel igyekszik élményszerűvé tenni azt az elementáris erejű szellemi-társadalmi változást, ami ebben a kritikus évtizedben végbement.
Az idő múlásával sem fakulnak az érzések, ez a tény a lírai én számára egyrészt meghökkentő, másrészt érzékelhetően nem marad más a számára, „mint a szégyen és a bűntudat felesleges körvonalai.” – A Litera Büszkeség és balítélet kritikapályázata IV. fordulójának egyik legjobb darabját, Bencsik Erika kritikáját olvashatják Bajtai András Kerekebb napok című kötetéről.
A Vígszínház vezető színművésze, immár 40 éve a társulat tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, tanára. Nyáron az Athéni Timonnal járják a fesztiválokat, Szegeden július 17-én a játszanak az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A produkció egyben az aznap kezdődő Thealter Fesztivál első programja is lesz.
17 évesen átszökött a jugoszláv–olasz határon. Izraelbe egy olasz hajó illegális utasaként érkezett. Két év után Franciaországba ment, onnan öt év elteltével Amerikába. Felesége volt Sheryl Shutton, Bob Wilson és Pilinszky János múzsája, majd Méhes Marietta, a Trabant énekese is. Halász Péterék New York-i Squat Színházának tagjaként zenei klubot szervezett, producere, dalszerzője és lemezkiadója volt a Defunkt zenekarnak. 1993 óta képzőművészeti galériája van New Yorkban, jelenleg Manhattanban él.
Bár Jenei régóta – ha mégoly szerény – szereplője az irodalmi életnek, neve nem vagy csak kevesek számára márkanév. Magányos vagy csoportba szerveződő költők nem kiáltották ki mesterüknek, apa- vagy bátyfigurájuknak, nevét nem hivatkozzák ronggyá interjúkban, nem szerveztek konferenciát, amely az életművét tárgyalja. Persze bizonyos diskurzusban lehetne ez előny és erény, tekinthetnénk rá, mint kevesek csemegéjére, mint titkos favoritra.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.