Szemle

Ingmar Bergman Szenvedély című filmjéből a világon most először készült színházi előadás, az ősbemutatót a Nemzeti Színházban tartották. A (talán nem teljesen) gyanútlan törzsközönség kissé „ikeás” mámorú értelmiségi-szerelmes drámán rágódhat, egy hosszú felvonásban.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

A Somogy megyei Bárdudvarnok lehetne a magyar Pilchuck, az üvegművészek nagy közössége, alkotótelepe. Ez a terv? A művész és szervező Szilágyi Csillát, és a finn művészt Renata Jakowleffet kérdeztük.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

„Én – az mindig valaki más!” – írta le Arthur Rimbaud valamikor a XIX. század második felében, s azóta esetenként az is egyre határozottabb tárgyilagossággal és az öncsalás taktikái nélkül kerül megfogalmazásra, hogy igazi lényege szerint a valaki más, az mindig Én is. A civilizáció hajnalán a lét és a gondolkodás eredendő egységet alkotott. Parmenidész egyik töredéke is ezt példázza: „A gondolkodás, és ami végett a gondolat van, az ugyanaz, mert a létező nélkül, amelyben a gondolat kifejeződött, nem találod meg a gondolatot” (8,34-35). A korai görög gondolkodók még gyakran lángot kaptak az ősi ismerettől: az igazi szakadékok nem az emberek között, hanem magában az emberben hasadoznak fel, hiszen a lét valójában nem más, mint a φύσις (fűszisz) és a λόγος (logosz) egysége. A kézírás ennek az eredendő egységnek az egyik argumentuma.

Tovább a naputonline.hu cikkére >>> 

2016 vége felé járva már egyáltalán nem meglepő halálhírre ébredni. Tavasszal még Kertész Imre miatt fakadtunk sírva egy ilyen reggelen, most késő ősszel már Cohen miatt ébredünk kétségbeesve.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>

Zománcművész, festő, grafikus, művészetszervező, művészeti író. A Kecskeméten élő Balanyi Károly az egyik legsokoldalúbb kortárs művész a városban, a régióban. A hetvenes évek közepe óta kiállítások hosszú sorát rendezte, közöttük az ezredfordulón indult Creator Spiritus című szakrális tárlatokat, vagy a Kapcsolat 2010 című nagyszabású bemutatót, amely a modern magyar művészet történetét a nagybányai, a kecskeméti és a szentendrei művésztelep közötti művészi kapcsolatok tükrében mutatta be a hírös városban és a modern magyar művészet bölcsőjének számító Nagyváradon. A nyolcvanas évek óta szervezi a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely tevékenységét, majd a Kecskeméti Képzőművészek Közösségét és a Szent Ágoston Kört. S tegyük hozzá: jórészt neki köszönhető az a kismonográfia sorozat is, amely a régió jeles művészeinek a munkásságát mutatja be. Mindez annak a teljességigénynek az egyik vetülete, amely egy más aspektusból nézve abban a családja művésztagjaival együtt végzett munkában is megnyilvánul, amely a vizuális környezet egészét érinti az építészettől a szobrászaton át az arculattervezésig, designig, alkalmazott grafikáig.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

A kötet első írásában arról van szó ugyanis, hogy az „erdélyiség” sokkal inkább az olvasásban ragadható meg, mint az írásban. Valamit nem erdélyivé írunk, hanem erdélyivé olvasunk: egy szöveg nem eleve valamely regionális magyar irodalom része, hanem azzá olvasódik, ha egy bizonyos olvasási stratégiával közelítünk hozzá. Ebben a koncepcióban pedig benne van az is, hogy más olvasási stratégiák révén másvalamivé is olvashatjuk ugyanazokat a szövegeket.

Tovább a szifonline.hu cikkére >>>

Egy táncelőadás különösen alkalmas műfaj arra, hogy az Annát körülvevő társadalmi közeg változását, a kirekesztődést onnan érzékeltesse, és ezzel a lehetőséggel Velekei László koreográfiája jól is él. Vannak nagyon szépen megoldott, emlékezetes jelenetek. Ilyen az első felvonás vége, amikor ez a – két sorba rendeződő – kitaszító közeg alkotja a síneket.

Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>

Áprilisban jött a hír, hogy magyar vonatkozása is lesz az idei Pulitzer-díjak átadásának, ráadásul rögtön kétszeresen, hiszen a Reuters csapatának tagjaként Szabó Bernadett és Balogh László is kiérdemelte a díjat, amelyet a menekültválságról készített munkájukért ítéltek oda.

Tovább az mno.hu cikkére >>>

Arra gondoltam, hogy a hetvenes években, egy avantgardistákat – mondjuk Kassákot – megfejtő gimnasztika-esten vagyok, és így érdekesnek tűnt a történet, ám a mába visszazuhanva már inkább groteszknek hatott a maga idejét múlt szertartásaival.

Tovább a szinhaz.net cikkére >>>

Gyászba borult a világ, nyolcvankét éves korában életét vesztette Leonard Cohen énekes-dalszövegíró. A művész haláláról hivatalos Facebook-oldalán tájékoztattak. A zenész fia, Adam a Rolling Stone-nak elmondta: édesapja békében, az otthonában hunyt el.

Tovább az mno.hu cikkére >>>

Kicsoda Pátkai Marcell? Bölcsész az ELTE-ről, a filozófia-, a német- és kulturális menedzser szakról? Reklámszakember? Válogatott sportoló, alpin snowboardban 19-szeres magyar bajnok? Dokumentumfilmes? Kulturális alapítványok, projektek életrehívója? Kurátor, fiatal művészek felkarolója, műgyűjtő? Mind egyben. Ráadásul az ő nevéhez fűződik az Artkartell, ami a PP Center művészetpártoló projektjeit fogja össze, köztük a Partizán Műterem és Galériával, valamint az Artkartell online folyóirattal.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>> 

Beregi Tamás az egyik legsokoldalúbb írónk: bioló­gus, művészettörténész, film­kri­­tikus, forgatókönyvíró, szá­­mítógépes játékok kutatója. Egyetleneim című regényéből kultuszfilm készült tíz éve. Nemrég jelent meg a szerző újabb regénye: a Noctambulo – Egy alvajáró története, amely, bár a 19. század végi Angliában játszódik, a jelenünk legsúlyosabb problémáiról szól. A könyv ugyanakkor a kaland­regény, krimi, fantasy és sci-fi különleges ötvözete is.

Tovább a 168ora.hu cikkére >>>

A Toni Erdmann hősnőjét alakító Sandra Hüllert Lipcsében értük el Skype-on, hogy a női humoristáktól Dieter Bohlenig sok mindenről beszélgessünk.

Tovább a magyarnarancs.hu cikkére >>>

Megnyílt a legszebb magyar természetfotókat felvonultató, 41 képből álló kerítés kiállítás a Várkert Bazárban. A 26 hazai természetfotós művein keresztül sokszínű módon és stílusban köszön vissza a tárlat témája, a víz.

Tovább a libarius.hu cikkére >>>

„A részvétel legyen a divat, ami nem meg, hanem elmondja, hogy ki vagy.” Molnár Péter szavai az ’56-ról másképpen nevű slam poetryn, melyet október 23-án, a Fugában rendeztek meg. A versenyt a hatvan éves forradalom és a tíz éves magyar slam találkozásának jegyében szervezték. Tizenhat slammer lépett fel.

Tovább a felonline.hu cikkére >>>

A Vidéki Színházak Fesztiválján ő lett a legígéretesebb pályakezdő. Most Rozalindát játszik az Ahogy tetszikben. A szombathelyi színház színművésznőjével Ölbei Lívia beszélgetett a Vas Népében.

Tovább a szinhaz.hu cikkére >>>

A 75 éves Czóbel Béla és a 62 éves Modok Mária szentendrei otthonát gyakran keresték fel budapesti vendégek. Az ötvenes években a minden telet Párizsban töltő házaspár szinte az egyetlen kapcsolódást jelentette a nemzetközi képzőművészeti élethez, tőlük lehetett új kiállításokról, friss festészeti trendekről hallani. Ilyenkor a férj beinvitálta a látogatókat műtermébe, megmutatta nekik legújabb munkáit, és párizsi barátai, Picasso vagy Braque dedikált albumait. Amikor a házigazda lefeküdt sziesztázni, a legszorosabb barátok tudták, hogy még mindig van néznivaló. Az ő kedvükért a háziasszony is elővett a dívány alól egy festményekkel teli mappát. A saját munkái voltak. Az apró képek elborították a padlót, Modok Mária pedig átsétált rajtuk, miközben mutogatta őket. „Ugyan már, ez csak használ az ilyesmiknek!” – mondta az elképedt vendégeknek, akik pontosan tudták, hogy remekműveket látnak. Szinte titokban alkotott, miközben a férje aludt vagy a kertben dolgozott képein.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

Száz éve a szép nők jobb családokba tudtak beházasodni, de a szépség ma is fontos tőke, mondja a legnépszerűbb finn író, Sofi Oksanen, akinek a héten jelenik meg új, Norma című regénye. Arról is beszélgettünk vele, miért nincsenek női diktátorok, és mit adtak a nőknek a szovjetek.

Tovább az index.hu cikkére >>>

Több mint 30 országból hatvan filmet vetítenek az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 8. és 13. között rendeznek meg Budapesten hat helyszínen.

Tovább a filmtekercs.hu cikkére >>>

Martin Kippenberger environmentje „indexeli” elsőként a Painting 2.0 című kiállítást, amelyben a hiteles szerzőség kérdésének felvetése mellett a festészet és a fotó konfrontálódik, egymást szinte kölcsönösen megszüntetve. A Heavy Burschi című térberendezéshez Kippenberger – nem kis szarkazmussal egykori asszisztensétől, Merlin Carpentertől – megrendelte saját „művészi univerzumának, imázsának”, sokszorosított grafikai anyagának (plakátok, meghívók, katalógusok) és festményeinek másolatát. A kollázsokat, amelyeket végül Carpenter elkészített, Kippenberger lefotózta, majd saját önálló műveiként állította ki, az eredetieket viszont megsemmisítette, és egy konténerbe dobta. Persze csak szimbolikusan, s az ebből készült installációt – olyan szövegekkel, mint Don’t cry – work; Gute Zeiten; Hey Yeah Baby Shit – választották ki a kurátorok a MUMOK kiállításának nyitó műveként.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>