VideóPosta Ákos István videója Keresés a honlapon: |
Szemle
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér az idei évben is zenés irodalmi esttel ünnepli a magyar költészet napját. 2025. április 8-án, a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében Rónai Balázs Zoltán költő, író, szerkesztő érkezik, hogy ízelítőt adjon hamarosan megjelenő Egy középkori polgár című kötetéből. Erről, korábbi művekről, közérzetről és a megtartó szóról beszélgettünk vele. Jelenleg Budapesten él családjával, az Országút művészeti és közéleti hetilap szépirodalmi szerkesztője. Több interjúban szóba kerül indulása az irodalmi életben, hogy nehezen találta meg a helyét az „elhúzódó orosházi kallódás” miatt. Hogy érzi most, megtalálta a helyét? Milyen a közérzete alkotóként? Igen, elég sokáig tartott, mire megállapodtam. Bár a kallódásként aposztrofált évek sem voltak haszontalanok: rengeteg élménnyel, tapasztalattal szolgáltak, amiket életem végéig „használhatok” mint alkotó. Legjobb példa erre A Vascsöves Atya legendáriuma című novelláskötetem, amely kimondottan ezekből építkezik, az akkor élt világot énekli meg, különös, folytonos mélyrepülésben hőbörgő, már-már groteszk figuráival. Tovább a gyoriszalon.hu cikkére >>>
Magas intelligencia, alacsony empátia, egy túlféltő szülő által fújt buborék, amiben mindent szabad – ennyi kell csupán a káoszhoz. Körmünkre ég a világ. Az elmúlt szűk pár évtized rohamos fejlődése számtalan alapvető változást – és azzal járó döntést – követelt tőlünk. Amikor láttuk, hogy felfeslik az ózonréteg, úgy döntöttünk, hogy sosem látott fordulatszámra kapcsoljuk a mérges gázokat kiokádó személy- és áruszállítást. Amikor úgy ítéltük, hogy alacsony a születésszám, túlzó és egyértelműen fenntarthatatlan családpolitikába kezdtünk, így mára az aktív dolgozók alig tudják eltartani a több millió nyugdíjast. Most pedig a gyökeresen megváltozott gyermeknevelési taktikáink böjtje jött el. A gyerekek a modern technológia által beteges tempóban szívják magukba az információt egy olyan világról, amivel a valóságban tulajdonképpen sosem találkoznak, akaratlanul is ijesztően intelligens, ám annál érzéketlenebb szörnyetegekké válva. Tovább a filmtett.ro cikkére >>>
A fotóművészet iránt rajongók számára itt az év egyik legizgalmasabb időszaka: hat héten át, ötven kiállításmegnyitóval több tucat galériában, múzeumban, közösségi térben indul a 9. Budapest Fotófesztivál. A 2025. március 28. és május 11. között zajló rendezvénysorozaton lesz nemzetközi sztárkiállítás, kortárs és klasszikus válogatások, valamint szakmai és közönségprogramok is. „Először a kép, aztán a szó.”– ismerjük Nádas Péter író hitvallását, aki fotográfus is, vagyis ahogyan ő mondja, a fény semleges megfigyelője. A fotó emlékezet, a fény és árnyék a papíron. A mesterséges intelligenciával azonban új dimenzió nyílt a vizuális művészetek területén is, olyan emlékeket idéz az AI, melyek sosem történtek meg. Miközben a fotográfia határai még élesebbé válnak, a valóság, a mesterséges identitások és a fikció összefonódik – és épp ez teszi a Budapest Fotófesztivál idei programját különösen izgalmassá: modern, klasszikus, dokumentarista, streetphoto, divatfotó, portréfotó, installáció, kísérletező vizuális művészet, nemzetközi és magyar fotográfusok vizuális lenyomatai reflektálnak világunkra.
Gulisio Tímea költő, író a művészet „több frontján” jelen van. Az irodalom mellett a festészetben, zenei téren is letette névjegyét. Alkotói sokoldalúsága, sajátos, kritikai látásmódja legutóbbi, neoavantgárd stílusjegyeket is felvonultató Lények című verseskötetében is megnyilvánul. Korábbi két kötetének (Kutyameleg, Emésztőrendszer-váltás) megjelenése óta három év telt el. A Lények leginkább ennek az időszaknak a versterméseiből állt össze? Az elmúlt néhány kötetem próza volt, a Lények előtti utolsó verseskötet a 2017-ben megjelent Gyásztánc. A Lények egy új hangot képvisel minden előző írásomhoz képest. Itt már nem a harsányság, a lázadás dominál, hanem a megfigyelés, a „lassan nézés”, a valóság átszűrése, a gondolatok letisztítása. Tovább az orszagut.com cikkére >>>
Az idei berlini filmfesztivál egyetlen magyar játékfilmje a Minden Rendben volt, az eddig főleg reklámfilmeket és néhány kisfilmet rendező Sós Bálint Dániel munkája. A filmben Hajdu Szabolcs játssza Sanyit, akinek fia (Sáfrány Ágoston) egy súlyos baleset középpontjában találja magát, a férfinak pedig kell hoznia egy ösztönös döntést arról, hogy milyen irányban menjen tovább az életük. A Minden Rendben ráadásul ezt az alapsztorit egy szürke, ködös, hideg és rideg világban mutatja be, ahol minden épület jellegtelen, minden lakásbelső minimalista, minden utca kihalt. Az, hogy nem végtelenül nyomasztó, az Sós és forgatókönyvíró-társa, Nagy V. Gergő érdeme, a sztoriba ugyanis lassan, fokozatosan beszivárog egy szikár, szatirikus, mindennapi humor is. Erről a humorról, Hajdu Szabolcs kvalitásairól, a magyar gyerekszínészekről, a reklámok változásáról, és a mesterséges intelligencia térnyeréséről beszélgettünk, és arról, hogy benne is voltak fura érzések, amikor egy gyerek az övével kezdett el szemétkedni.
Visszagondolok, ahogy a tizennyolc szelep felzördült a V4-es motorom teste alatt, fuldokló hengerei fojtott torkán hörgött. Ma csak a potméter szikráinak zizegését érzem csontjaimban, ahogy jobb csuklóm beletép a kormány gázmarkolatába. Megérkeztem, oldalsztenderdre állítom motorom, zsebemből kiveszem opinel bicskám, megmarkolom fanyelét. Az OM-jel vésete tenyeremre nyomódva zsibbad. Lenyúlok egy ágért, kihegyezve földbe szúrom. Itt vagyok. A preventor megérkezett. Kicsit közelebb lépek, megvizsgálom a hányást: Display-tikus. Már csak egy kérdés van, öklendezett vagy sugárban jött? Tovább a kepiras.com cikkére >>>
Tolnai Ottó életműve az egyetemes magyar irodalom stabil értéke, egyúttal jól reprezentálja a magyar irodalom európai nívóját, látószögét. Kísérletező kedve szinte páratlan kortársai között: alkotásaiban a műfajok kiterjesztésének és olykor próteuszi átváltozásának, bizonyos „weöresi mintáknak” lehetünk tanúi, továbbá azoknak a költői leleményeknek, amelyeket ez a páratlan (stílus)művész fölszívott a világirodalomból. Ott helyben, a Délvidéken, a magyar irodalom „szabadkai” tradíciójának átörökítője és növesztője, mégpedig érzésem szerint Ezra Pound mintáját követve; eszerint „A hagyomány megőrzendő szépség, nem pedig rablánc.”[1] Tolnai Ottóról szólva nem feledkezhetünk meg a modern szerb és horvát széppróza olyan – a mi irodalomképünkbe is beépült – emblematikus képviselőiről sem, mint Mirko Kovač vagy Danilo Kiš, akik az izzó, iszonytató keservekkel teli, zabolátlan, mégis „édes balkáni világot” hamis nosztalgiák nélkül ábrázolták. Az egykori délszláv államalakulatban élő írók sorsa beleíródik egymás életművébe. Ez korántsem ambivalencia, hanem többlet, amely eredeti módon járul hozzá az életművek ki- és átalakulásához.
A világ legolvasottabb krimijét és egy személyes szólóelőadást láthatott a közönség március végén a Nemzeti Táncszínházban, melyek közös pontja a halál volt. A Tíz kicsi bűnjel Agatha Christie klasszikusából inspirálódott, amelyben mind a tíz szereplő erőszakos halált hal, miután ők maguk – tettel vagy mulasztással – más emberek halálát okozták. Ismert regények táncszínpadra állítása bevett gyakorlat a kortárs balett világában, amelynek vélhetően egyik oka, hogy a nézők jelentős része a táncszínpadon is történetre vágyik. Egy krimit, különösen egy Agatha Christie-krimit eltáncolni azonban nem könnyű feladat, hiszen nála a regény jelentős részét a megfejtéshez vezető beszélgetéslánc teszi ki. Fodor Zoltán koreográfiája nem is a krimiszálra, inkább a mögöttes lelki folyamatokra, bűn és bűnhődés viszonyára koncentrál, legalábbis a színlap szerint ez volt az alkotók szándéka. Mégsem szakadnak el határozottan az eredeti történettől: elhangzik a gyilkosságok módját és sorrendjét meghatározó mondóka, jelzésszerűen megjelenik a tíz szoba, láthatjuk lakóik haláltáncát, a fogyatkozó szobrocskák sziluettjét, kiemelt szerepet kap a bíró. Az előadás második részében azonban a morális dilemmákat hangosítják ki, szó szerint, mert néhány mondatos részletek hangzanak el a regényből, amelyek nem a cselekményre, hanem a szereplők önképére, tettükhöz való viszonyukra reflektálnak. Majd a feliratként is megjelenő részleteket táncbetétek követik. Ez a forma egy idő után kissé mechanikussá válik. Tovább a tanckritika.hu cikkére >>>
Művészet és szórakoztatás kettős megítélésű kapcsolata a 21. században újfajta vizuális nyelvet teremt az immerzió iránt érdeklődő ingeréhes közönség számára. L. Laki Lászlóval, a hazai audiovizuális művészet egyik úttörőjével legújabb projektjéről beszélgettünk. L. Laki László nevéhez kötődik többek között a budapesti Light Art Museum is, de legújabb projektjével bárki találkozhatott a Westend bevásárlóközpont közepén, a Millenium udvaron látható multimediális aranydoboz formájában, amely a PIXIM nevet viseli. Az elnevezés magába foglalja a „pixelt” mint a képkockát, amely a digitális képfeldolgozás legkisebb egysége. Továbbá az immerziót, amely lefordítva belemerülést, belevonódást jelent. Az immerzív kifejezést olyan élményekre használják, amikor a látogató egyszerre több érzékszervén keresztül találkozik az adott művel, és sok esetben interaktív felületek támogatásának köszönhetően maga is aktív részesévé válik az alkotásnak. Ez biztosítja, hogy az élmény által teljesen kiszakadjunk az aktuális valóságból, ami a PIXIM projekt célja is. Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat a Rózsavölgyi Szalonban. A Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg által alapított elismerést idén Jánossy Lajos és Máté Gábor vehette át Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. Különdíjban részesült Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért, Galló Olga memoárkötetének dramatizálásáért és megvalósításáért. Immár hagyományosan a Rózsavölgyi Szalonban adták át a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – alapított. Először 2019-ben díjaztak kortárs magyar szerzőket. Az idei a hetedik alkalom. A díjat odaítélő „Alapítvány a kortárs magyar drámákért” kuratóriumának tagjai – Csizmadia Tibor rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Nánay István kritikus, Németh Gábor író – és elnöke, Radnóti Zsuzsa döntése alapján a 2025-ös Kortárs Magyar Dráma-díjat Jánossy Lajos és Máté Gábor nyerte el Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének Itt élet című színpadi adaptációjáért. A Kortárs Magyar Dráma-díj Különdíját Solt Róbert, Fullajtár Andrea és Borgula András vehette át A Tíz hónap Babilon-ügy című előadás szövegkönyvéért, Galló Olga memoárkötetének dramatizálásáért és megvalósításáért. Lőrinczy Attila drámaíró, műfordító, dramaturg, illetve Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője méltatta a díjazottakat. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
A koncertek digitális detoxikáló hatására, a szabad fantáziálásra és a zene stresszoldó, gyógyító hatására soha nem volt még ekkora szükség, mint manapság – mondta lapunknak Horváth Zsolt. A Pannon Filharmonikusok igazgatójával fenntarthatóságról, zenei nevelésről, valamint a zenekart érintő kihívásokról is beszélgettünk. – A Pannon Filharmonikusok (PFZ) All-in címmel hirdette meg a 2025/26-os évadát. Mire utal ez a kifejezés? – Azért választottuk a PFZ következő évadának ezt a címet, mert egyrészt szeretünk játszani, elgondolkodtatni, másrészt azt kívántuk üzenni ezzel, hogy koncertsorozataink minden apró részletig kidolgozottak, igényünk a minőségre nem csupán a tiszta hangra terjed ki, hanem a közönséggel való közösségvállalástól a fenntarthatóságig. Tovább a magyarnemzet.hu cikkére >>>
FAZAKAS RÉKA MEGNYITÓJA Kiss Adél képzőművész Monor szülötte, aki a József Attila Gimnáziumban, a JAG-ban érettségizett, majd a budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakának elvégzésé után tért vissza ide, szülővárosába, hogy korábbi Alma Materében rajzot és vizuális művészetet tanítson. 2024-ben családjával messze került szülővárosától, azóta Magyarcsanádon élnek szobrász férjével és négy gyermekével együtt. Jelenleg Makón tanít, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, művésztanárként és képzőművészeti csoportvezetőként dolgozik. A képzőművészeti alkotás mellett tehát kiemeltemen fontos számára a következő generációk művészeti oktatása, nevelése, amely tevékenységet kreatív módon és kimagasló színvonalon végez. Monoron nem először állítja ki munkáit, ide mindig örömmel tér haza. Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>
Hargittai László „Pamacs” olyan rendezők filmjeinek vágójaként ismert, mint Szász Attila, Almási Tamás, Török Zoltán vagy Pigniczky Réka, emellett tanítja is a szakmát, az Origo Studio utómunka részlegének vezetőjeként pedig olyan nemzetközi produkciókban dolgozott, mint a Dűne vagy a Szárnyas fejvadász 2049. A március elején debütált Hunyadi-sorozat vágócsapatában is ott volt, ennek apropóján beszélgettünk vele pályája fontos állomásairól és a szakma helyzetéről. Március elején mutatták be a Hunyadi-sorozat első két részét. Hogyan kerültél a produkcióba? Szász Attilával több mint húsz éve dolgozom együtt. Majdnem az összes rövidfilmjét és nagyjátékfilmjét én vágtam. Miután csatlakozott a sorozathoz, felkért, hogy én vágjam a két epizódot, amit ő rendez. Fantasztikus vágócsapat gyűlt össze a Hunyadiban. Kiss Wanda, Szacsa (Szalai Károly -a szerk.), Duszka Peti, Hack Juli, Makk Lili erősen meghatározzák az alkotói létet a magyar filmszakmában. A hatodik és a hetedik epizódot vágtam, emellett a nyolcadik és kilencedik részben is dolgoztam jeleneteken. Tovább a magyar.film.hu cikkére >>>
A Szolnoki Szigligeti Színházban rendezik meg június 10. és 16. között az Országos Színházi Találkozót, amelynek versenyprogramja a teátrum igazgatója, Barabás Botond által felkért öttagú válogatótestület (Horányi László, L. Simon László, Papp Tímea, Peremartoni Krisztina, Elek Tibor) döntése alapján áll össze. Az egyik válogatóval, L. Simon Lászlóval, egykori államtitkárral, kultúrpolitikussal beszélgettünk Pécsett színházról, művészetfinanszírozásról és a kulturális területen uralkodó megosztottságról. Balogh Robert interjúja. Az ön esetében adódik a kérdés: minek érzi magát? Újra író, vagy még mindig politikus? Politikusnak egyre kevésbé, de nem tudok elszakadni a politikától, mert akkor is volt közöm hozzá, amikor nem voltam politikus. A politika mindig érdekelt, homo politicus vagyok, de olyan ambícióim nincsenek, hogy visszatérjek a parlamentbe. Viszont a politika alakításának sokféle módja létezik, az, ami hivatásszerű, a mindennapi politizálást jelenti, már nem vonz, még akkor sem, ha annak minden csínját-bínját kitanultam. Ugyanakkor sokat segített az életben maradásban az a „lecke”, az a világ, ami a napi szintű politikával jár. Nem a saját ambícióm kergetett bele a politikába, hanem az talált meg engem. De úgy sem akarok tenni, mint aki nem szívesen csinálta. Szerettem, sokat tanultam belőle, és remélem, hogy mások számára is hasznot hajtottam, szívvel-lélekkel dolgoztam a körzetemért és a választókért. Nem tagadom meg a politikát, de az énképemben nem tartom magam politikusnak. Tovább a szabadpecs.hu cikkére >>>
Domsa Zsófia emlékezik a nemrég elhunyt norvég szerzőre, Dag Solstadra. «Egy másik norvégnak járna» hangzott egy svéd kritikus általános felhördülést kiváltó kommentárja 2023-ban, miután kiderült, hogy Jon Fosse nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. A kritikus Dag Solstadra utalt és arra, hogy az akkor már 82. éves norvég szerző, aki évekig szerepelt a jelöltek listáján, végleg elesett attól, hogy megkapja a legnagyobb elismerésnek számító díjat. Solstad 2025. március 14-én elhunyt, és bár a Nobel-díjat már nem nyerheti el, a háború utáni Norvégia leglényegesebb regényírójaként búcsúzik tőle az ország. Nemzetközileg talán kevesebb felhajtás volt körülötte, mint a kortárs norvég szerzők – a már említett Fosse vagy Karl Ove Knausgård, Jostein Gaarder, és nem is beszélve Jo Nesbø körül – holott kivételesen éleslátó elbeszélője volt a nyugati értelmiségi létezésnek.
Március 27-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Jeles András Kossuth-díjas film- és színházi rendező, a Monteverdi Birkózókör elnevezésű független színtársulat alapítója, A kis Valentino, az Angyali üdvözlet, a Senkiföldje, A rossz árnyék és az Álombrigád című filmek alkotója. Jászberényben született, felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar–népművelés szakon végezte. Az amatőr filmklub tagjaként több filmet is forgatott (Levél az Újvilágba, Telefon), ekkor ismerkedett meg későbbi állandó alkotótársával, Kardos Sándor operatőrrel. 1969 és 1974 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma: Egyetem) operatőri, majd rendezői szakán tanult Herskó János és Fábri Zoltán osztályában. Elsőéves hallgatóként készítette a Meghallgatás című 14 perces rövidfilmet egy amatőr táncdalénekesek számára rendezett válogatásról, diplomafilmje a Félálom volt. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Sebők Éva meglehetősen leegyszerűsíti műveinek leírását: „Az Éjszakai fények-sorozatról visszatértem a növények és fény témájához. Mottóm még mindig ugyanaz. Az elmosódott kép gyakran pontosan az, amire szükségünk van. Az elmosódottság esztétikája mint központi motívum szálként fut végig a munkákon, elmossa festészet és fényképezés határait.” Nem is gondolnánk, hogy az itt látható festmények milyen gazdagon szétágazó irányok felé mutatnak. De hogyan közelíthetőek meg azon túl, hogy a festészet és a fotográfia vív rajtuk egymással a figyelemért? A látszólag téma – narratíva, figura – nélküli képek, mégis megannyi történettel szolgálnak. A megfestett valóság évszázadokon keresztül azzal a céllal készült, hogy a körülöttünk levő világ figyelemre méltó látványait rögzítse. De léteznek alig érzékelhető dimenziói is a valóságnak, mint a kiállítás címében jelölt makro- és mikrovilág. De ezen túl, ha szavakba kívánjuk foglalni, hogy mit is látunk és hogy mi a művészeti jelentősége ezeknek a munkáknak, rájövünk, mennyire sokrétűen tudjuk megközelíteni őket. Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>
Nehéz témát boncolgat Pál Dániel Levente új verseskötetében. Azokhoz az anyákhoz lép közel, akiknek házassága nem működik, akik úgy érzik, mindent el kell tűrniük, és nincs senki az életükben, aki megértené őket. A költő felszabadítja A budai anyák kelet felé indultak el szégyenérzettől terhes nőit, szárnyat ad nekik, levegőt, tapasztaljanak mást a keleti országokban, hogy ez a fajta létezés valóban boldoggá teszik-e őket. Recenzió. A budai anyák kelet felé indultak el. Ezzel a címmel jelent meg tavaly Pál Dániel Levente legutóbbi verseskötete a Prae Kiadó gondozásában. Erős cím, nemcsak figyelemfelkeltő, hanem elgondolkodtató is. Adott egy csoportnyi nő, aki úton van. Kelet felé mennek, de miért teszik, valószínűleg nyomós okuk van. A kötet borítója (Szabó Imola Julianna tervezte) is azt sejteti, ez inkább belső út, mintsem felületes nyaralás. Tovább az index.hu cikkére >>>
Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája Adott egy túlsúlyos, fiatal nő, aki elcsavarja egy jóképű, fitt cégvezető fejét. Vajon fel tudja-e vállalni a férfi ezt a kapcsolatot egy olyan közegben, ahol a látszat mindennél fontosabb? Neil LaBute négyszereplős vígjátéka, a Fat Pig (Kövér Disznó), a modern kori szépségideál kérdését járja körbe. Mennyire fontosak a külsőségek a siker és elismerés szempontjából? Mennyire kényszerül megváltoztatni valaki önmagát az érvényesülés érdekében? A Budapest Playhouse produkciója Balázs Andreával, Réti Barnabással, Tóth Szilviával és Pásztor Tiborral a főszerepben, májustól új helyszínen keresi a választ. Tovább a fidelio.hu cikkére >>>
Molnár Judit Lilla képzőművész munkáiban kiemelt szerepet kap a játék, mint gyermekkori tevékenység, amely a felnőttkori problémák kifejező eszközévé válik. Legfrissebb, Kígyók és Létrák című kiállítása a 2024-es Esterházy Art Dating nyertes projektje, amelyen Török Krisztián Gábor kurátorral dolgozott együtt. Beszélgettünk az alkotási folyamatról, a játék metaforájának jelentőségéről, valamint a művészet és a társadalomtudományok összefonódásáról. PRAE.HU: Mi inspirált arra, hogy a Kígyók és Létrák című kiállításodat egy társasjáték koncepciója köré építsd? Ez a kiállítás az Esterházy Art Dating keretein belül jött létre, amelynek alapvető koncepciója az volt, hogy a kurátor és a művész együtt dolgozzon. Ebben a kérdésben Krisztián volt az inspirációs faktor. Az Art Dating után, az első találkozónkon elkezdtünk arról beszélgetni, hogyan lehetne megvalósítani és kiállítássá formálni azt a gondolati hálót, vagy elképzelést, amely a pályázatomban szerepelt. Amikor elkezdtem felvázolni az aktuális gondolataimat, Krisztián vetette fel a Kígyók és létrák társasjáték ötletét. Ezt a játékot korábban nem ismertem. Bár a játék mint univerzális fogalom már korábbi munkáimban is megjelent, társasjátékot konkrét referenciaként eddig nem használtam a műveimben. 
|
