Keresés a honlapon:

A gladiátor megszelídítése

 

A költőt Széll Zsófia a Veranda Művészeti Egyesület képviseletében faggatta, elsősorban arról, hogyan indult a pályafutása, és miként születnek meg benne a versek. Payer Imrének sokan ismerik leghíresebb és gyakran felolvasásra kerülő verseit, mint a Pattanni, hullni vagy a Fehér cápa éneke, most viszont a moderátor kérésére életének első versével, egy nyolcvanas években megjelent művel nyitotta meg az estet.

Kuriózum volt ez, mert bár a Fehér cápa éneke című kötetébe beválogatták ezt a művet is, irodalmi esteken aligha szólalt meg. Pedig hangulatában, szóhasználatában hasonlít a későbbi, érettebb művekhez, noha még közel sem volt annyira veretes, feszes, „payeres”. A versek születésére egyébként nagyon találó hasonlatot mondott a költő. Akár egy gladiátor, olyan az ihlet és a költő maga is: nyers, durva erő, veszélyes, ösztönös, vad. Ezt vetik alá kiképzésnek, ahogy valóban tették az ókori gladiátorokkal is, az edzések, gyakorlatozások folyamán pedig kialakítanak egy kötött harcmodort, technikákat, megtanítják használni az izomerejét, bánni a fegyverekkel.

A hasonlatot tovább görgetve Széll Zsófia arról kezdett beszélgetni a költővel, hogy a tanulmányok, a kritikák, – melyeket évtizedek óta szép számmal publikál a legrangosabb folyóiratokba – efféle „átképzett elit harcosokként” értelmezendők-e, a versek pedig  megmaradnak-e a durvább, ösztönösebb kifejezési formánál. Payer kifejtette, hogy a kritika, a tanulmány valóban intellektuálisabb, kutatásokat igényel, lexikonok, hivatkozások, szakszavak tere, a vers pedig zsigeri – ahogy ő mondta –, vagy felbuzog valakiben mélyen, mélyről, elementárisan, vagy nem.

Alakítani, formálni lehet és sokszor kell is rajta, viszont az első villanás, a sejteken átcikázó borzongás valahonnan mélyről jön. Akár a Nirvánába való betekintés vagy a kóma – erősítette meg még két kifejező képpel a hasonlatot. A költészet varázsige, és mint a művészet általában, rejtélyes forrásokból buzog fel. Ezzel szemben a kultúrát már egy kifinomultabb szervezetnek tartja, mely jobban összefügg a politikával, a társadalmi mozgásokkal.

Ritkán fordul elő, hogy egy költő vagy író a saját műveit kifejezetten jól adja elő, de Payer esetében ez nem kérdés, aki hallotta már felolvasni, tudja, hogy élmény hallgatni, ahogy mesterkéltség nélkül, mégis szuggesztív erővel mondja el a műveit a jelenről, mint az Eszpresszófeliratban:

„A név mögül eltűnt az arc. /  A helyiség aurájának arculata. / Burzsoá bukszusok, nyájas / törpekerítés, náncsinénis székek, / asztalok, akár a többgenerációs / nagypolgárok polgárőrséggel / erősített érzelgős villáinál. / Itt. A hajléktalanok kószálta flaszteron. / Látható, kiket vár a tulaj. Vajon / lejönnek-e a jóllakott dombokról?”

 

Payer Imre felolvasása az Irodalmi Jelen rendezvényén a Café Zsivágóban

 

Vagy a városi nyüzsgésről, éjszakai fényekről, félelmekről a Hádész Panelban:

„Éjjeli allé. Ahogy súlyosan tornyosul föléd. / Oszlopcsarnok. Ahogy mész. Előre. Hová előre? /A lombok vég-utánian feketék. /– Éjjeli Aszfalt, mondd, hova tartasz? Szétvisz a kétség. / Egy lakótelepi házba visz. / Ott van Hadész.”

Olykor pedig olyan ősi, patetikus, költők által sokszor megénekelt témáról, mint a haza vagy a nő:

„Innen jön minden. Ő is. A nő / brutális csöndje: láp. Lépre csal. / Elnyelődik még a Tigris is. / Mint a visszhang.” (A Nő)

„Csak a van: van. Semmi vakfoltja. / Haza a magasban. Mélyben. / Kívül a Tejúton. / Lenni bizalom nyelvben? / Létfarkasveremben.” ( A Hazáról)

Az est zárásaként rövid köszöntőket mondtak Payer Imrének költő- és íróbarátai, ki rövid verssel, ki egy palack jó borral kedveskedett az ünnepeltnek, majd a jelenlévők szabad felolvasásával zárult a jó hangulatú irodalmi est.

 

A leadben Hegedűs János fotóját láthatják.

 

Csepcsányi Éva

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1540/gladiator-megszeliditese

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2012-03-27 22:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.