Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


A Veranda vendége ezúttal Korányi Mátyás, a DOKK.HU főszerkesztője volt

A program nem sokkal este fél hét előtt kezdődött, mintegy 30-35 résztvevővel, oldott, baráti hangulatban. A közvetlen légkör főként annak köszönhető, hogy a résztvevők közül sokan ismerték egymást személyesen is, így például a Dokk több szerkesztője és szerzője is jelen volt.

Bevezetőként hallhattunk pár gondolatot a költő családjával, pályára lépésével, illetve a DOKK.HU-val való megismerkedésével kapcsolatban. Itt Korányi elsősorban a különféle irodalmi oldalakon, de elsősorban a Dokkon megélt kezdeti csatározásairól, nézeteltéréseiről, majd későbbi sikereiről, a jó viszony kialakulásáról beszélt.

Később megtudhattuk, milyen körülmények között jelent meg első, és ez idáig egyetlen verseskötete, melynek fő érdekessége, hogy újság formátumban jelent meg és a rendhagyó terjesztési módszernek köszönhetően szokatlanul nagy példányszámban terjed el. A kötetből több ezer példány került kinyomtatásra, melyek javarésze a Menhely Alapítvány javára lett felajánlva, így a kötet az Alapítvány országos terjesztői hálózatán keresztül terítődött országszerte. Az est folyamán a kötetből több vers is felolvasásra került a szerző előadásában.

A DOKK.HU kapcsán a költő elsősorban az oldal céljáról, működésmódjáról és a portál vezetésével kapcsolatos saját meglátásairól, elképzeléseiről és személyes motivációiról beszélt. Elmondása alapján az oldal célja egyértelműen az, hogy a felhasználók hasznos, fejlődési lehetőséget kínáló visszajelzéseket kapjanak verseikről, költői tevékenységükről, melynek köszönhetően személyes költői fejlődésük felgyorsul. Kihangsúlyozta, hogy a legfontosabb az, hogy elsősorban a szerkesztői visszajelzések alapján, mindenki rátaláljon arra, ami az ő saját verselésében a legjobb és azt fejlessze tovább. Korányi visszautasította azt a felvetést, melyet már többször lehetett a DOKK.HU-val kapcsolatban hallani, vagyis, hogy a szerkesztőség a szerzőket az un. „dokkos vers” megírására ösztönözné. E felvetés szerint ugyanis, a DOKK.HU kialakított egy ideálisnak elkönyvelt, etalon jelleggel fellépő verstípus modellt, melyhez minden felkerülő művet igazítani akar. Standovár Ágota megjegyezte, hogy ilyesmire a felkerülő versek száma miatt nem is lenne lehetőség.

A DOKK.HU oldalával kapcsolatos fejlesztésekre vonatkozóan Korányi elmondta, hogy továbbra is a korábban bejelentett fejlesztési tervek megvalósítása van napirenden, vagyis az oldal profiljának kiszélesítése. Jelenti ez azt, hogy a későbbiek folyamán, az irodalmon felül egyéb művészeti ágak, társművészetek is szerephez jutnak az oldal felületén. A DOKK.HU kapcsán más irodalmi portálokról véleményt nem alkotott, azt előre bocsátotta, hogy nem akar más portálokkal rivalizálni. Fontosabbnak tartja a DOKK.HU folyamatos és sikeres fejlesztését.

A költészet aktuális helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy szerinte ma a költészetre igen kevés anyagi támogatás és figyelem jut. Ez jelenleg az irodalom legkevésbé támogatott formája, melynek köszönhetően a szerzők nem kapják meg a nekik kijáró megbecsültséget és olvasói figyelmet. Elmondása szerint ma egy sikeres költő átlagosan 2-300 példányban tudja értékesíteni kötetét, úgy, hogy a kötetből származó haszonból ő maga szinte semmit nem lát, holott a kötetben akár évekig tartó munka is lehet. A megoldás lehetőségét elsősorban a költőtársadalom összefogásában és a támogatási rendszer átalakulásában látja.

Korányi Mátyás estje

Szinay Balázs

forrás: http://comitatusfolyoirat.blogspot.hu/2011/03/veranda-vendege-ezuttal-koranyi-matyas.html

  
  

Megjelent: 2011-04-04 22:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.