Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

„Én hiszek abban, hogy a költészet nagyon élő valami…” (Petőcz András a Veranda-esten)

 

Nyírfalvi Károly után Petőcz András mutatkozott be hétfő este a Verandán. Tóth Irén Morci kérdezte, ő pedig beszélt a múltról, a pálya kezdetéről, egy maciról, ami nem lett az övé, arról, milyen is volt a szerkesztői munka a nyolcvanas években, és még sok minden másról. Pianoban kezdte, majd előadói készségeit is megvillantva fortéban zárta. Az est érzelmi-hangulati töltése a csendes rokonszenvtől, nem utolsó sorban a megidézett erotikus verseknek köszönhetően, egyre jobban felforrósodott. 

Nem hűsöltünk a hétfő esti, szeptembervégi Verandán, ahhoz sokan voltunk az ErőMűvház termében. Petőcz András irodalmi pályájának egészen korai kezdeteihez nyúlt vissza, beavatott hatéves korának traumatikus élményébe (mely egybeesett első irodalmi közszereplésével), amikor is egy szavalóversenyen indult a János vitéz első énekével.  A tiszteletreméltó első helyezést meg is szerezte, viszont a fődíjat jelentő macit sajnálatosan mégsem ő kapta, hanem a másik, megosztott első helyezett, egy négy és féléves kislány. Petőcz állítólag sosem tudta feldolgozni azt az élményt, hogy nyert, mégis a négyéves (aki ráadásul lány) vitte el a hatalmas macit. Vitte az ő maciját.Megértettük, sajnáljuk. Az eset mint irodalomtörténeti adalék fontosságához kétség nem fér.

Annak ellenére, hogy ötéves korában, Petőfi sikerein felbuzdulva kinyilatkoztatta, író lesz, tizenkilenc éves koráig nem is írt verset. Az egyetemi évei alatt – ELTE magyar–történelem szak – kezdett komolyabban foglalkozni az irodalommal. Verseket írt, és felkutatta a pár évvel korábban az ELTE-n szerkesztett irodalmi lap, a Jelenlét nyomait, és elhatározta, hogy újraindítja. Mert úgy látszik akkoriban fogta magát az egyetemista, és alapított egy lapot. Pénz is került rá valahonnan. Akkoriban az az indok, hogy nincs rá pénz, valahogy nem jutott eszükbe a hatalom embereinek, emlékezett Petőcz. A lap szerkesztésébe bevonta egyetemi társait: Kukorellyt, a pesti Márton Lászlót, Garaczit, Turczit. Mivel a lap a Kádár-rendszer által engedélyezett kiadvány volt, folyamatos kontroll alatt állt, minden kéziratot meg kellett járatni a Kiadói Főigazgatóságon, ez a hercehurca rendkívül fárasztó volt. Bár voltak olyan szövegek, amik nem jelenhettek meg máshol, országos lapban, náluk pedig átment, mégsem volt ez így elég, ezért fogott a szamizdat-szerkesztésbe (Medium Art).Végül a Jelenlét többszöri beszüntetése és újraindítása után 2002 körül végleg az elaltatása mellett döntött.

Az avantgarde versekkel indult költői pálya kezdetéről a Behatárolt térben (2010) című kötetet vette elő, amelynek versei 1984-től 2009-ig íródtak, ezek zárójeles versek, és bibliai mintára számokkal is ellátta. A zárójel pedig a versekben foglalt érzelmességet szándékozott zárójelbe tenni, mivel akkoriban, mint mondta, érzelemmentes és tárgyias verseket írtak. A versek 14 sorosak, ezzel a szonettformára emlékeztetnek, sőt Balassi-strófában írott vers is van köztük, és sok-sok ismétlés található bennük. A repetíció és a minimalizmus az elmélyítést szolgálta, de bevallotta, hogy ma már haragszik ezekre a versekre, soknak érzi az ismétlődést. A felolvasott Zárójelvers Op. 11. című versét a sorozat egyik legerősebb darabjának tartják:

 

((  És fejét lehajtva szólott Ras-And Poet, a költő: félek a hajnali csengetéstől,
   és fejét lehajtva szólott Ras-And Poet, a költő: félek a hajnali csengetéstől,
   félek, Uram, szólott Ras-And Poet, a költő: félek a hajnali csengetéstől,
4 és fejét lehajtva szólott Ras-And Poet, a költő: félek a hajnali csengetéstől.” 

 

A nyolcvanas-kilencvenes években kizárólag verset írt, 1998 után, a kétezres évektől fordult a próza felé, többek között három regény, egy kisregény és novellák jelzik ezt a fordulatot. A váltásban szerepe lehetett az újabb irodalmi formák iránti érdeklődésnek. A versek esetében is az érdekességet emelte ki mint követelményt.

Ez az érdekesség iránti vágy hívta életre a költő álneveit és a mögöttük megformált alteregókat: három álnevet[1] is használt.  Anette Labelle, az ismeretlen francia költőnő, akinek verseit egy műfordításkötet végéhez csapva adta ki. Tervezte, hogy megírja franciául az „eredetit”, de máig nem készült el. Valakinek le kellene fordítani, jegyezte meg Petőcz.

A másik híres-hírhedt alteregónál, Mecseki Rita Eszternél és a hozzá kapcsolódó anekdotáknál hosszasabban elidőztünk, és láttuk, hogy szívének kedves a téma. Bevallotta, hogy ez a női alak azért jött létre, mert a Holmival nem volt felhőtlen a viszonya, évente mindössze egy-két versét közölték, és egyszer csak küldött egy csokorral Mecseki Rita Eszter verseiből, és akkor az egészet le is hozták. A Mecseki versek Nőtincs címmel jelentek meg kötetben, a Nógrád megyei kis falu, Nőtincs adta a címét, ugyanis eldöntötte, hogy ott született a költőnő (Legyen egy költőnő, aki Nőtincsen született!) sőt egy kis életrajzot is kreált hozzá. További részletekbe is beavatott a költő: megtudtuk, hogy a kötet borítójára kislányának portréja került, és azt is, hogy milyen bonyodalmak árán vehette át a honoráriumot a költő(nő). „Nem te írod ezeket a verseket?” – ezt Olasz Sándor kérdezte a Tiszatájnál, ő volt az egyetlen, aki rájött a titokra, neki ezúton is tiszteletét fejezte ki Petőcz. Miután kissé erotikus verseket írt a költőnő, bizony, felkeltette az érdeklődést a személye iránt is, míg végül ajánlatokat is kapott bizonyos itt meg nem nevezett szerkesztőktől. És akkor Petőcz András úgy látta, itt az ideje lezárni ezt a költőnői életművet.

A férfi a londoni metrón

Annyira tapadt rám az a férfi, ott,
a metrón, éreztem a közelségét, és
akartam is a közelségét.

Ilyen a londoni metró?,  kérdeztem
akkor, ott, egy kedves lófogú
asszonyságtól. Közben a férfi
már teljesen a hátamhoz
tülekedett, sőt, kissé fel is
kúszott a hátamra, a nyakamba
kapaszkodott, két lába közé
kapta derekam, próbált meg-
lovagolni.

Bizony, ilyen, mondta a kedves
lófogú asszony, különben pedig
hajoljon kissé előre, hogy az
az úr, ott, jobban magára tudjon
mászni, kedvesem, tette hozzá,
és mosolyogva figyelte a férfi
igyekezetét.

Én ösztönösen engedelmeskedtem.

Még vagy két megállót utaztunk így,
aztán a férfi lekászálódott
a hátamról, és aktatáskáját
lóbálva jókedvűen magamra
hagyott.

A lófogú asszony csak nevetett:
Látja, kedveském, ilyen ez
a londoni metró, és bizony
a férfiak is ilyenek.

London, 2000. július 20.

 

Mindig is érdekelték a szerepversek, izgalmasnak találta olyan szerepbe vagy helyzetbe helyezkedni, amiről nincs és nem is lehet személyes tapasztalata. Ilyenek a nőversei és az istenes versei is. A nővérem-versek szintén fiktív szituációval dolgoznak, amennyiben nincs nővére (A nővérem, az Irma, A nővérem hálóinge, A nővérem buliba készül). A hajléktalan vallomása című versét is ide sorolta, ami nem szeretne lenni, de nem árt átgondolni a helyzetet egy versben. „Én hiszek abban, hogy a költészet egy nagyon élő valami, és nagyon sokféleképpen ki lehet fejezni.”

Tóth Irén Morci többszöri ösztönzésére végül is elérkeztünk az istenes versekhez. Petőcz vallásosságára is rákérdeztetett, hisz-e, nem hisz, ám erre nem kaptunk egyértelmű választ: nem istenhívő ugyan, de szeretne jóban lenni vele. A moderátor átfogalmazásában: létezik-e az, amiben nem hiszünk? A Biblia fontos mint irodalmi mű, költészetének forrása, sőt meglátása szerint a zsoltárok ritmikájából eredeztethető az avantgard szabadvers. Írástechnikájába beavatandó elmondta Petőcz András, hogy számára a költészetben mint erős fogalom érdekes az „Isten”, ugyanis vannak ún. erős szavak, amelyeknek nagy aurájuk vagy atmoszférájuk van, és ezeket kiragadva az eredeti környezetükből különleges feszültséget tud létrehozni vele. Mivel az ember maga is isten, az Isten egészen hétköznapi dolgokat művel a verseiben: egy palackkal kóborol az utcán, tévét néz, ül az ágy szélén, kikezd a nőkkel és így tovább. (Tévét néz az Isten, Tegnap az isten).

 

Az istenes versek kapcsán tovább színesedett poétikai palettája, egy népies verset is felolvasott Petőcz: Velem van az Isten címmel.

Az est érzelmi-hangulati csúcspontján Az éjszaka csodái című Weöres-parafrázisát adta elő szuggesztíven, ezzel zárta az estet, melynek során, őt figyelve a hallgatóságban olyan benyomások keletkeztek, amik egyértelműen azt sugallták, íróvá válni nem is olyan nehéz, és mintha íróként létezni sem lenne olyan nehéz.

Petőcz András ugyanis őszintén beszélt az írói lét egzisztenciális bizonytalanságairól, szorongásai is valamennyire előtűntek, beszélt a szerkesztői munka nehézségeiről, mégis, egy mindezeken felülemelkedni tudó autonóm művész jelent meg előttünk. A megidézett szövegei hangulatosak, poénosak, és még a súlyosabb témák ellenére is könnyedek voltak. Persze nyilvánvalóan téves következtetés lenne azt hinni, hogy az egész életmű vidám, következésképp súlytalan. (Petőcz András idevágó mondata: „hozhattam volna más szövegeket is, fajsúlyosabbakat, de most ilyen kedvem van.” )Nem baj. Nekünk is ilyen kedvünk volt. És nem is volt fajsúlytalankodás.   

Nyírfalvi Károllyal Debreczeny György beszélgetett, azon sajnos nem voltam jelen, így arról nem tudok beszámolni.

 


[1] Anette Labelle és Mecseki Rita Eszter mellett álneve még a Seymour Glass, amelyet Salinger regényéből kölcsönzött. Egy fiktív haikukötetet irt a nevében, Tenyered, ha csattan címmel, amelyet saját fordításaként jelentett meg. Erről nem esett szó a beszélgetés során.

  
  
 

Pál Marianna (Eger, 1964)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.