Farkas Molnár Péter: Krúdy naptára és új esztendő
Itt az év vége, és ami vele jár – jön az új esztendő.
Szokás ilyenkor röviden visszatekinteni, felidézni az óévből ezt-azt, nevezetesebb eseményeket, találkozásokat, bármit, ami kicsit ünnepivé teszi a hangulatot.
2014 nem volt jó év. Ha visszatekintést kell írnom, nem tudom megkerülni a rossz hangulatot és azokat az állapotokat, okokat, amelyek ezt a rossz hangulatot okozzák. Csak hát: a Holdkatlannak nem célja sem a közvetett, sem a közvetlen politizálás. Épp ezért, engedje meg nekem az olvasó, hogy segítségért forduljak valakihez, aki nálam sokkal ékesszólóbban és hitelesebben írt visszatekintést egy elmúlt esztendőről.
Akkor sem volt jó helyzetben az ország, akkor sem voltak különösebben jókedvűek az emberek. Íme, így írt Krúdy Gyula Magyarországról, 1922. január elsején:
A delet jelentő mozsárlövés a borult égbolt alatt szomorkodó óbudai kis utcákban háromszorosan is visszhangzik, gondoskodnak erről a budai hegyek, de itt sem ülnek mindenütt terített asztalhoz, erre a felhívásra. Az újpesti partokon elbődülnek a gyári kürtök, mintha az óriási kémények maguk adnák ezt az ősvilági hangot, de nem bizonyos, hogy főztek valamit ekkorára a Dunáig húzódó kopott kis házikókban.
A másvilágiasan szomorú nyugdíjasok, akik a hosszú életen át kibütykösödött lábaikat azzal a mesével csalják el reggelenként otthonról, hogy az egykori délelőtti, egészségtani sétára indulnak, holott verejtékezve loholnak munka és kereset után: a harangszóra elgondolják, hogy szép ifjúságukban ilyenkor hintettek sót és paprikát a kenyérszeletre, amíg a levest várták (mert valamikor mindenki ebédelt Magyarországon, aki dolgozott).
Az irodák fényes könyökű hivatalnokai hazagondolnak a reggel megcsókolt könnyes szemű asszonyra, a sápadtan ébredő gyermekre, aki álmában megéhezett a másvilági traktától (a gyermekek Budapesten évek óta ennivalóról álmodnak).
Újesztendőkor minden házban felnyitották a friss kalendáriumot. A jó kalendáriumokban benne volt az is, hogy mit kell ebédelni és vacsorázni az esztendő egyes napjain.
A mai napra, az esztendő végnapjára a régi jó asszonyok húslevest májgombóccal javasolnak ebédre.
De a „szegények naptárát” még mindig hiába keressük a pesti piacokon.
Még mindig nincs naptár, amely megírja, hogy: mit kell ebédelni Pesten, nincs utasítása a naptárszedőknek, hogy: mit csináljunk, ha több napja nem ettünk, nem mond jó tanácsot, hogy: mikor kezdjük a fűtést és mikor hagyjuk abba, tájékozatlanok vagyunk az évszakhoz illő ruházkodásban, a pipások hiába törik a fejüket, hogy: milyen dohányt szívjanak, a sörözők: hol kapják a legolcsóbb és legjobb sört, a mulatságkedvelők: hol lehet pénz nélkül nevetni, a jegyesek: hol vehetik a legszolidabb szilveszteri ajándékot, a betegek: hol találnak jó egészséget, a ruhátlanok: hol öltözködhetnek, a hontalanok: merre találnak fedelet, az öngyilkosok: kellő örvényt a híd karfája alatt, a szorgalmas polgárok: végrendelkezni való vagyont, az ifjak: jövőt, az öregek: olcsó temetést, a katona: szép szeretőt, a boltos: víg vevőket, az író: olvasókat, a szegény: jó szíveket...
Még mindig nincs naptára a koldusok országának, Magyarországnak – amelyben meglássuk valódi arcunkat.
Ezek után én mit mondhatnék? Megköszönve azt, hogy hétről hétre visszatérnek hozzánk, teljes szívemből kívánok minden olvasónknak jobb, békésebb, tisztább és gazdagabb új esztendőt!
Megjelent: 2015-01-01 06:00:00
 |
|
Farkas Molnár Péter (1952-2020) író, novellista, szerkesztő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
2014-től haláláig a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat főszerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
