Keresés a honlapon:

Tönköl József versei (Előtt, Hirtelen ébredés az álom ösvényén)

 

 

 

 

Előtt

 

Már megint ezek a tarlók, fehér-dombos rozs-keresztek,

kőből a kötél, ha indulunk gyalog, mezítláb, meglehet,

mintha föld nyelte falunevekkel dobálóznánk.

 

Ujjunkat vérrel pettyezte vas, azóta a mély seb beforrt,

de olyan rég volt, semmit nem tudunk egymásról,

hidak habzanak, a kepék kévehegyek, beisszák a sírást.

 

Most álom vár ránk, horgonyát tépdeső hajó a határ,

lopakodik éjjelünkbe az angyal, elront minden reményt,

lépteink előtt éles bazaltra az otthoni eget kicseréli.

 

Ha legalább lennének időt, teret, bolygókat hasító sarlók

a barázdák dűlői, torló homokvárak alatt,

régi kaszások, igen, akik szekereznek fölfelé a Százholdon.

 

 

 

Hirtelen ébredés az álom ösvényén

 

Hát elkezdődött a nyár második hónapja is, sehol sem vagy,

mintha sose jártál volna ezen a dűlőn, ennél a kútnál,

a csikorogva eltört hegyláncok közt másmerre tartasz,

ahol mozsárágyúk a jégfelhőket darabokra hasították,

és századokon keresztül mintha ez ismétlődne,

nincsenek madarak, nem csókolják tüzes szájjal a mezőt,

kötélen dunyha feszül, lepedőként nyúlik föléd a kazal,

mellében meredező vonyogóval, szalmával ezüstözötten,

és valóbbnak lát téged a szekrény, a képkeret, a tükör,

miközben a szemed nem édeskedik, villan, homálylik,

és azon az októberi éjjelen kiszöktél a szekrény mögül,

a képkeret mögül, a letakart szeplős tükörből, a szobából,

távolodsz, az a hétfő visszahozza fuldokló lélegzésedet,

rám virrad a kedd hosszú hajnala, nincs nap sehol,

sodródsz ki a páskom szabad kútjához, se kávája, se gödre,

fagyott sár kopog talpad alatt, és mindig így lesz,

rettentő sok éve erre jártál, látlak-e még, eljössz-e hozzám,

meglátlak-e akkor, midőn szabadulsz démonok közül?

az udvar vérszaga rajtad és a kimosott disznóbél ecetszaga,

és most sehol se vagy, emlékeidben a földet nem ismerem,

a zsebkendőcsücsökbe belekötött filléreket,

csak a sok gondot, sűrű árulásokat,

sötétre ázott asztagot, dűlők ingoványban vergődő útjait,

hársfák bogernyőinek illatát, mely a templomtérről elér ide,

milyen magasra száll, milyen messze a foszladozott fényektől!

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-08-14 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.