Keresés a honlapon:

Tönköl József: Ha egyszer szíven üt megint valami

 

 

 

 

Ha egyszer szíven üt megint valami

Lehet-e őrizni tovább ezeket az egymásba átforrt kazlakat,

a mellünkbe tűzött gyertyákat, madarat, tengert,

kemence kopott kövét, kurugláját, seb csúnya sötétjét,

lepokrócozott lovat, úszó fölleget, vaslándzsa-kerítést,

hóban kiürült méhű szűz Madonnát, mezei borzas virágot,

világ ékességét, árva bűnösök asszony anyját,

nem várva soha megárasztott vizekre, egy villám fényére,

fél-alvó udvarokra, ablakokra, macskanyelvű lepkékre,

amikor vergődő szárnyakkal a cseréptál-nappalba szállnak,

a régiek, az apák, nagyapák, barátok pincéjébe,

és a vékony virrasztók nem sóhajtanak semmit a világért,

darazsait kergetem, itt voltam és nem voltam itt,

dűlőit kutatom – semmi, vagyis minden: emlék és hit,

kövek a napon, ki mondja meg, hogy mit hoz a perc?

mit énekel a tátogó kórus?

és péntek délután háromkor megint elsötétedik az ég,

egy major bennszülöttje, én is lehettem volna a gyilkosod,

azt sem tudom, kikkel ébredek húsvéti hó-egek alatt,

énekek nélkül, gyertyák nélkül,

az én hazámban kikkel vészelem át a feltámadást, az évet,

kiknek mesélem el az aratást, a nők mézzel csorgatott lábait,

erős esőbe befalazva a havat, szelet, napos novembert,

hiszen élek, látom a várost meg kövön a szentjánosbogárkát,

szöktet ki a te hazádba engem egy kopár angyal,

arra próbálok gondolni, ha egyszer szíven üt megint valami,

nesze mint a hűvöses zöld ággal megtűzött szénaboglyáé,

búzával érő búzáskörtéké, betemetett temető madársóskáié.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-07-15 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.