Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt versei (Nem megszokásból vágyódik, Ücsörgés, Leülepedés)

 

 

 

 

Nem megszokásból vágyódik

Valami után

Egymásba mart tér és idő.

Az épp lélegzetet venni készülő,

veszekedő szülők.

Majd a lépcsőházban kipukkant

1 villanykörte.

Jorge Luis Borges,

akit táplált az öntött tükör földje,

a cserepeket összesöpörte.

Egy aranyló vödörbe.

Majd szárnyai nőttek.

S elillant az egekbe szőve.

A plébános a torony ablakából

integetéssel üdvözölte.

S felállt a karján a szőre.

Ücsörgés

A kontemplatív hajlam

 

Az olvasás használható credit.

Figyelik a kerubok és a hárfák.

Majd ő is nézőközönséggé „válik”.

Csak tart egy zakót, akár a vállfák.

Kicsit fáj, ahogy értelmezik.

Eltemetett mag lesz, ami írott.

Leütésenként sorakoznak sírok.

Felfoghatatlan magasságokba teszik.

Hol a szellem és a lélek határa?

Éle?

Hogy a hajszálvékony plazma-út,

az észt fel ne élje.

Zárójel kizárva. @

Ma ad vért a Tanítás Királya.

Az okos sietség a szavakat egymásba rakja.

Matrijoska baba a heideggeri gond

s a Fibonacci spirálja

Rituálé lesz az OTP székén a szonett:

S a tantusz leesik. Valaki fogan. A tett.

 

 

 

Leülepedés

Elmélkedő benső

 

Majd.

Printet küld a láthatatlan.

Úgy álmodod magad kontextuson kívülre.

Hogy Isten egyelőre tűrje.

S éjjel emlékezik a szék.

Valaha zöldellő táj volt.

S nyugodalmat talál egy forgács

a dohányból.

Trónt csinál a prédikáló szájból

a pókháló-átló.

Ahogy leomlik a textus-kápolnából.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-06-25 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.