Hegedűs János: „Halott vagyok, Horatio” (Tóth F. Péter)
Halott vagyok, Horatio.
Most bezárva minden ajtó,
most befalazva minden ablak,
most fekszem, most alszom,
halott vagyok, Horatio.
Én mindig nagyon fázom.
Utcán, villamoson, boltban, -
hideg, hétköznapi színpad
zsinórpadlásáról lógva
zajlik alattam,
sürög, nyüzsög,
túr, kupacol a porban,
akiket egykor úgy neveztem:
az eljövendő holtak!
S most helyettük: szemem csukva.
S most helyettük is holtan,
örökös feltételes módban
rángatnak láthatatlan zsinórok:
a hétköznapiságba ivódott
havifixes mentős,
ki még itt van, de már megszökött, -
ki elment ős-
tájaira a vágynak,
csukott szemmel önként a „másba”,
s valahogy ott ragadt.
Hol nincs rózsás labyrinth,
és nem lengedez Zephyr.
Hol befalazva minden ablak.
Hol bezárva minden ajtó.
Rohadunk Niklán, Horatio.
Megjelent: 2014-08-09 13:50:16
 |
|
Hegedűs János (Szeged, 1978.) költő, fotográfus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
