John Guzlowski: A háború harmadik tele: Buchenwald (részletek) Zsille Gábor fordításában
John Guzlowski (1948): lengyel születésű amerikai költő, eredeti nevén Zbigniew Guzłowski. Egy hontalan személyeknek fenntartott németországi táborban látta meg a napvilágot – lengyel szülei a buchenwaldi koncentrációs tábor rabjai voltak, és a láger felszabadításakor ismerték meg egymást. A család 1951-ben érkezett az Egyesült Államokba. John több rangos irodalmi díj birtokosa, az egyik legkiválóbb lengyel–amerikai költő. Műveit angolul írja. Magyarul most először olvashatunk tőle. E versei 2007-ben kötetben is kiadott, buchenwaldi témájú ciklusából valók.
John Guzlowski
A háború harmadik tele: Buchenwald
(Részletek)
Éjjelente az őrök szólnak neki,
hogy fejjen meg. Mosolyogva bólint.
A tehén szőre oly lágy, mint az anyja haja,
és oly meleg, mint egy gőzölgő kályha egy ólmos
téli reggel.
A sár és a trágya
a tehén alatt ugyanolyan meleg.
A sötétben felemeli tenyere kelyhét,
megissza a tejet, és tudja, több is van még,
és azt is tudja, összeverik az őrök,
ha megérzik az ajkán a tej szagát.
*
Mintha fák növekednének benne,
gyökereik csonttá keményednek,
a csont kővé változik,
a kő vassá keményedik,
a vas pedig felváltva keményedik
acéllá és még több bánattá.
A szívében lüktető vér micsoda?
*
Emlékszik egy filmre, mit akkor látott,
miután megmenekült a lágerből.
A főszereplők egyike kövér férfi, a másik
egy sovány. A tengeren hányódnak egy csónakban,
éhesen egymásra néznek és zokognak.
Majd a kövér elmosolyodik,
a sovány pedig vadabbul zokog.
*
Álmában férfiakat lát, kiknek folyton
más színű a kezük, sárgából és feketéből
fehérbe vált és zöldbe, férfiakat, kik
szivárvány kezük bámulják és füttyentgetnek,
mint a kutyát hívó fiúk.
A változás
nem rémíti őket, inkább amiatt
aggódnak, mit mond nekik apjuk
és anyjuk, ha majd hazatérnek,
szivárványnál is vénebb kézzel.
*
Éjjel egy polcon hever, és tejre
gondol és narancsra, kolbászra
és csirkemellre, édesanyja kenyerére,
barna és meleg, frissen főtt pirogra
káposztával töltve, és lágy túróval,
szilvával és édes lublini cseresznyével,
és mind magozott és tökéletes.
Tudja, többé már nem kell aggódnia,
hogy kitöri a fogát egy magon.
A fogai ottmaradtak a fagyott sárban,
ahol az őr megütötte puskatussal.
*
Álmában a kutyák emberekké változnak,
s egy asztalhoz ülnek, megtárgyalni a háborút,
miért tört ki és hogyan ér véget.
Fel akar tenni a kutyáknak egy kérdést,
ám azok mit sem értenek a vonításából.
*
Alkarján, a bőr alatt
egyre növekvő köveket lát, mik bőrének
feszülnek, megpróbálnak világra törni.
Visszanyomja őket, de karjában
a kín iszonyatosan ádáz,
mint egy megfékezhetetlen tűzvész.
Bolondként üvöltve, megpróbálja
kirántani a köveket, ujját egészen
a csontig vájja, de azok
mélyebbre s mélyebbre fúródnak.
*
Álmában egy komor házban jár,
mely estéről estére összedől,
mintha a legerősebb szél, mit Isten
valaha is elgondolhatott, éppen
e házra találna minden este,
és kihúzkodná meglazult szögeit.
*
Emlékszik, kisfiúként egyszer
két pappal beszélgetett. Fenyők között
sétáltak vele, gyöngéden fogták
a kezét, és szóltak: „A remény létezik,
hanem létezik a várakozás is. A remény
majd eljön, ám a várakozás az út,
melyen a remény utazik, és oly lassan
utazik. Addig is, emlékezz
a hitre, melyre születtél, nem számít,
mit mondanak neked és nem számít,
az élet látszólag mennyire elpártol,
nem számít, mennyire elpártolsz az élettől.”
(Zsille Gábor fordításai)
Megjelent: 2014-08-08 08:38:12
 |
|
Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
