Keresés a honlapon:

Dunai Andrea: Olcsó poén

 

 

 

 

Olcsó poén

 

Találkozni akartam vele, azt mondják, olyan, mint az elvonási tünet, nincs egy jó szava hozzá senkinek, nem tudja eldönteni, hogy Földön vagy csak üzemen kívüli, ha nem kérdik is, arról beszél, hogy olvasta az Aranyketrecet, nem szégyen az, ha személyiségzavaros vagy kényszeres, vele ütik agyon az időt, amit azért utál az ember, mert a múlása senkinek sem kell, át akar férni a másodpercek között – nincs időpazarlás –, de mindig késik, különcül öltözött, divatot diktál, mint egy menő manöken, pazarul pazarol, cipőjén Bagarol, nem érdekli sem a vörös szőnyeg, sem a kifutó, nem csinál hülyét magából, nem sétál pengeélen platform cipőben, inkább kitalál egy lábbelit, a fűzője ezüst, abban érkezik, jól tudja, hogy szerencsés, ki mielőtt kihal, megvív szorongásaival, kihányja félelmeit, úgy csinál, mint akit csak az álma szedál, és nem szed olanzapint, nem függ mástól, csak a biztos egzisztenciától, mert az baromi jól áll bárkinek, fennhangon filozofál: akár boldog is lehet, és nem csak matróz ott, ahol más hajóskapitány, úgy tartja, bolondnak mindegy, hogy pánik- vagy tengeribeteg, ad még egy esélyt a Hiszi A Piszinek, aki olyan hangokat hall, amik nincsenek, ismeri a skizoid helyzetet, de nem kezelteti, ő a kényszerzubbonyt messzire kerüli, nem hagyja, hogy bezárja a sárgaház, tagadja, hogy halandó, mindent megmagyaráz, ő nem átmeneti, mint egy velúrkabát vagy az áramszünet, költőnek képzeli magát, mert az örök, és kevés nagyobb dolog van, mint a bátorság.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-01-13 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.