Keresés a honlapon:

Tönköl József: Kifosztott nők házai

 

 

 

 

Kifosztott nők házai

Oda menj, ahol füstös kéményt látsz,

ahol sírni lehet, kifosztott nők gyújtanak tüzet,

minden álmot elfelejtenek, padlásgerendákat,

baglyokat, levegőből sodort köteleket.

Pántlikás, szárnyas lovak horkannak föl velük,

ahogy téli sötétből a lángokba néznek,

alig-alig beszélnek valakivel,

mintha harcmezőn maradt férfiakat ölelnének,

félholt testeket, törött Krisztust,

a megfeszített fáját a vörös havon.

Oda menj, ahol nem fontos, hogy vasárnap van,

nem könyörögnek az ünnepekért,

hiszen azok elmentek

mind az árvákhoz és az öregekhez,

a frontra mentek, akár a katonák,

ahol nem számít halál, csonkaság,

kapca sebtörése, gőze,

oda menj, ahol a dombok fölött hosszan fújja

bánatát a venyigefüst,

újságok, kályhák, sütőkemencék roncsain állsz,

szemben veled kifosztott nők házai,

a falakon túl bánatok, semmi kétség,

vendég, rokon, barát elment,

valakik hallgatnak némán, mint a kapucsengők.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-01-03 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.