Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Széll Zsófia versei (Pamutbugyi, Kötetlenül, Zentrópián)

 

 

 

 

 

Pamutbugyi

Vásári zsibaj. Pamutbugyit nézek. 
Kiterítve minden, odalenn. Hideg 
van, egy saroknyira a templom. 
Ruhátlanul, nyögve szültél meg. 
  
Avasvasárnap. Utcaszéli tömeg. 
A lélek mindenkiből kilibeg. 
Az utca közepe szikkadt meder, 
azt nem ússza meg senki sem. 
  
Felénk tudják, hogy hol a part. 
És ha úsznak, akkor egymással 
szükségesen a minden szélén, 
jobb oldalt lefelé, egy irányban - 
  
aztán balra föl, amerre a harang 
kongatja a delet. Egyedül a nap 
mosolyog, hogy pamut a bugyim,  
és én majd éjszakára sem veszem  
le.

 

 

Kötetlenül

 

Kint áll az ablakban, az ingjét nem 

tudom, hogy kigombolva felejtette-e, 

vagy be sem gombolta. Talán, amikor 

magára kapta, annyira hirtelen jött 

a gondolat, hogy elmaradt. Egy biztos:

az ablakban áll, mögötte az üres

szoba. Az ágy bevetetlen, a szekrény-

ajtók nyitva, ő pedig kilépett a fénybe: 

az ablakban köt. 

Nézem, ahogyan a melltartó elfehéredik. 

Van benne valami annyira tisztán praktikus - 

a befejezetlenség egyszerűsége. 

Nem elakad, hanem másba kezd. És 

eltűnik a szoba az ággyal, szekrényekkel: 

szemről szemre halad. Én pedig olyan

természetességgel ámulom, hogy 

belefehéredik a hajam, beleráncosodik 

a bőröm, beleremeg a kezem. Talán 

egyszer majd én is kiállok fényes nappal 

az ablakba kötni. Minden feleslegesség 

nélkül hagyom majd, hogy az vezessen 

szemről szemre. És jó lenne, ha a 

szembeszomszéd nő, amikor meglát 

az erkélyéről, elmosolyodna. S míg én 

az időtlenbe simulnék, ő boldogan 

átvenné a koromat: nem kiabálna át, hogy 

legalább az ingemet gomboljam be, ha.

 

 

Zentrópián

 

:valahogyan mindig ki-

üresedik. a reggelek is 

visszaegyenesednek

a délelőttbe: ez ilyen. 

szerettem volna hosszan,

nem annyira csendesen, 

mint ahogyan hajnalban 

átlopódzok a lakáson

:felébreszteni, valami 

isteni illatba burkolni - 

hozzánk már senki más 

ne érhessen. kisütöttem, 

felragyogtam, égtem, 

és mi maradt a fényből?

eseménytelen horizont. 

ilyen egy nőregényt

:a túloldalon az a másik 

dimenzió, a végtelen 

szobában széksor -

láblógatva ül mind, akiket,

ha nem is igazán szerettem,

de átengedtem magamon. 

mindenhez kell idő, 

mondaná az egy(etlen), aki

szerint csak soha van. 

:el is mosolyodtam, igen, 

ez a soha az idő egyik szarva -

és látom, mekkora hatalom. 

Vagy még több ennél is: 

törvényt bontó szingularitás

:valahogyan mindig megtelik.





 

  
  

Megjelent: 2019-08-16 14:00:00

 

Széll Zsófia (1976) költő, szerkesztő, műfordító, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.