VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Simon Adri: Szatmárnémeti songSzatmárnémeti songÁramelosztók és drótkötegek mindenütt, és porzó sitthalom néhány utcasarkon. A füst a ránk szakadó hőhullámmal elvegyült, Szatmárnémetiben így szállt le az alkony, földig hajolt, egy plakátfoszlányt felkapott – mintha torz halottról rántana le fátylat, s a szutykos képű, levitáló holdkorong súgott így augusztusban valamit a fáknak. A Hotel Dacia összes ablaka kitörve, és pattogzik mindenhonnan a vakolat, ha itt kellene egyszer maradnom örökre, építenék a város fölé egy fényhidat, vagy inkább egy gigantikus párakaput, melyből esténként víz zubog a térre, megtisztulna a város, a parkok, az út. De nem kell itt maradnom szerencsére. Szatmárnémetiben számos a műemlék, de mindent központilag hagynak lerohadni, nem éltem itt, nem is fogok, de hétszentség, hogy súlyos döntés lehet végleg itt ragadni: a házfalak most is elnyomást lélegeznek, a tűztoronyban mintha puskák ropognának, a kivilágítatlan utcán fékevesztett inalásba kezd pár felriasztott állat. Komor, mélyvilági hely, híg apokalipszis, negyven éve itt felejtett vasbetondzsungel. Kölcsey-csapat és vad hagyományőrzés, a felperzselt határban bedőlt atombunker. E halk tájon véget ér a lázas Európa, szomjas a borvidék, remeg minden reggel. A teljes lakosság elment elvonóra, sorsfüggőségükre nincsen még ellenszer. epilóg Szatmárba utazni remek móka, ha van hová utána hazajönni, Szatmárban senki sem tehet róla, hogy hazája csupán egy krumpliföldnyi. A völgyben szigorú viharok járnak, a felhők itt nehéz, lógó mellek, a fények fehéren lebbenő szárnyak, a sötét, mint gyertyán a faggyú, dermed.
Megjelent: 2019-07-01 12:00:00
|
