Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Lactantius: A főnixmadár (Fordította: Domokos Gyöngyi)

 

 

 

 

Lactantius:

A főnixmadár

(Fordította: Domokos Gyöngyi)

 

Van távol tőlünk egy boldog hely, hol a nap kel,

ott, hol a végtelen ég tárja a nagy kapuját.

Nem fenyeget soha télen a fagy, soha nyáron a hőség,

Ám kikeletkor a Nap ott halad el szekerén.

Egy szép nagy fennsík a magasban messze kiterjed,

nem sarjad hegyhát, s völgy sem ereszkedik ott.

És ez a hely kétszer hat öllel messze feléri

fenségesnek vélt nagy hegyeink tetejét.

Itt van a Nap-berek és a liget fákkal tele sűrűn,

Lombos örökzöldek zöldje virítja be azt.

S bár egykor még tűzbe borult Phaetontól az égbolt,

attól a sok lángtól megmenekült ez a hely;

S bár egykor még vízözön árasztotta a földet,

Deucalion özöne mégse csapott ide fel.

Nem jut idáig a sápadt kór, sem a gyönge öregség,

És a halál szele vagy félelem érzete sem.

Egyetlen szörnyű bűn sem vagy a tébollyal teli pénzvágy,

vérszomj vad tüze sem, sem dühös indulatok.

Távol a bús gyász is, meg a szükség, rongyokat öltő,

Nincs álmatlan gond, és a gyomor sem üres.

Nem tombolnak sem viharok, sem a vad szelű orkán,

zúzmara sem fedi be dérrel a föld tetejét.

Egy bárányfelhő sem nyújtja a gyapjait arra,

és a magasból sem hull viharos zivatar.

Forrás tör fel a sík közepén, melynek neve: élet,

édes vízben dús, tiszta, szelíd e patak.

Minden hónapban vize egyszer túltör a medrén,

kétszer hatszorosan öntözi így ligetét,

és a sudár íves törzsű lett itt a honos fa,

rajta marad a gyümölcs, mégha megérik is az.

Csak egy lény lakik ott, neve főnix: él a vidéken

egymaga, ámde neki végzete életet ad.

Phoebusnak szolgál, erről híres, neki hódol,

anyja, a természet adta, hogy így tegyen ő.

Épp amikor bíborvörösen már pirkad a Hajnal,

s rózsás fényével űzi a csillagokat,

háromszor s négyszer meríti be patakba a testét,

háromszor s négyszer ízleli meg a vizét.

Felröppen, s a magas fának letelepszik a csúcsán,

ott ha lenéz, látja mind az egész ligetet.

S Phoebusnak lesi ott, fordítva fejét, hol a nap kel,

új születő fényét, s felderülő sugarát.

Ám amikor fénylő kapuján küszöbét veri Phoebus,

s első napragyogás könnyű fénye dereng,

csőrén annak a szent éneknek dallama csendül,

s oly csodaszép hanggal szólongatja a fényt,

melynek sem csalogány dala, sem kürrhéi ütemben

széphangú fuvola még a nyomába sem ér.

Még a halálán lévő hattyú sem tud ilyesmit,

küllénéi lyrán sem dalol így fel a húr.

S már amikor Phoebus lovait az olümposzi térről

hajtja le, és gömbjét telve legörgeti már,

akkor háromszor verdes szárnyával a főnix,

háromszor tisztel Tűzviselőt, s lecsitul.

Érdeme még, hogy az énekkel különülnek az órák,

éjszaka és nappal sok meseszép dala száll.

Ő a ligetben az őr, s ama berkek nagybecsű papja,

hisz csakis ő tudja, Phoebus, a titkaidat.

Majd, miután már végül elérte az ezredik évét,

és ez a hosszú kor elnehezíti szegényt,

hogy újítsa az elmúlt kort így léte határán,

berke szokott édes fészke magára marad.

Hisz mikor újra születne megint, elhagyja a szent helyt,

akkor e földre leszáll, erre az úr a halál.

Száll fürgén a sokéves, a szírekhez veszi útját,

ősi nevét tőle kapja a Főnicia.

Rejtett berket fürkész, s szerte kietlen a tájék,

és hol a bérc bujtat félreeső ligetet,

égbeszökő csúccsal pompás pálmát szemel ott ki,

mely görögül phoenix: tőle ered neve is.

Egy ádáz lény sem képes feljutni e fára,

sem gyors kígyó, sem húst akaró madarak.

Aeolus akkor a vad szeleit barlangba lezárja,

hogy bíbor légben kárt ne tegyen süvítés,

vagy Nótustól gyűlt felhő ne riassza a tiszta

égen a napsugarat, és akadály ne legyen.

Fészket hord a fiókának, vagy a holt tetemének a máglyát,

hisz’ meghal, s azzal újrateremti magát.

Úgy, hogy a bőkezű erdőből nedüt, illatokat gyűjt,

azt, mit az asszír szed, s mit az arab tehetős;

azt, mit a Pygmaeus nép tép le, vagy India éppen,

vagy mit a sábai föld hordoz a lágy kebelén.

Messzire érződő amomumnak az illatanyagját

gyűjti, s rá a fahéjt, balzsamot és levelet.

Nincs híján neki cassia, szagló medveköröm se,

sem tömjén könnye, s cseppje ha teltre kövül.

Pelyhes nárdus zsenge kalászát adja ezekhez,

s mürrhával, panacés, egybekötött erejed.

Kész fészkére lerakja, hogy átalakuljon, a testét,

életadó ágyra elnehezült tagokat.

Csőrével nedvet hint testén, körbe, reá is,

így leli őt a halál önmaga sírritusán.

Majd ezután a sok illat közt kilehelte a lelkét,

ekkora zálogba vetve bizalma szilárd.

Közben a nemző végtől már elenyészve a teste

izzik, a forróság egymaga lángot emel.

s szítja magában, a tűz, bár távol az aetheri fénytől,

ég, és a hamvaira hullik elégve a test.

Elhal, s egybevegyülnek a hamvai mintegy

masszává, készen végül magszerű lesz.

Azt mondják, végtag nélkül lény kel ki a magból,

így tartják, s mondják: tejszínű lesz a kukac.

És nő, majd megadott ideig még szunnyad a léte,

eggyé olvad a test öltve tojás alakot.

Mint amiképp hernyó, a fonál ha a szirtre tapasztja,

lepkévé a mezőn átalakulni szokott,

úgy lesz más ezután az alak, mint volt azelőtte

kis főnix kel ki, burka ha körbereped.

Tiltva van itt, a mi földünkön számára az étkünk,

s nem táplálja szegényt senki sem így, csupaszon.

Mennyei nektárt és ambrózia-harmatot ízlel,

csillagos égboltról hull e finom csemege.

Ezt szedi, ebből él a sok illat közt ez a szárnyas,

míg fejlett példány képe nem ölt alakot.

És amikor koraifjúság bimbója kinyílik,

elszáll, hogy térjen ősi honába megint.

Bármi maradt önnön testéből, mégis előtte,

csontját vagy hamvát és a kinőtt hüvelyét,

oldott tömjénnel, mürrhával, s balzsamolajjal

elfedi, és jámbor csőre legömbölyíti.

Ezt viszi lábaiban, hisz Napnak a városa célja,

oltárára leszáll szent imaháznak e lény.

Ámulatot kelt megjelenése, és áhítatot szül,

ily nagy a szépsége, s ily nagy a tisztelete.

Színe a kezdetben, mint nyármeleg éjjel a gránát-

almának héja, bíbor alatta a mag.

Ily színű levelet hord még a pipacs a mezőkön,

Flóra mikor leplét tárja, ha pirkad a nap.

Ily szép tolltakaró-éktől fénylik begye, válla,

ez beragyogja fejét, hátközepét, s a nyakát.

Sárgaarannyal tarkított farktolla kinyúlik,

bíbor pírba vegyül rajta a sok pacafolt.

Szárnyán tollazatát fentről Írisz teszi széppé,

mint amiképp fentről festi a fellegeket.

Zöld ékkő pöttytől tarkállik a teste fehéren,

s drágaköves csúccsal tűnik a bóbita fel.

Úgy hinnéd, hogy két szeme mint egy pár csoda jácint,

melyeknek közepén fénylik a láng ragyogón.

Tündöklő szép fénykoszorú veszi körbe fejét, mint

nimbusza Phoebusnak, égbe törő korona.

Sárgaarannyal tarkított pikkely fedi lábát,

ám karmán rózsás árnyalatot vet a szín.

Ő külalakja szerint csodaszép kis pávamadárka

és díszes fácán érdekes ötvözete.

Termete nagyságát alig érik fel az arab föld

szárnyas monstrumai, bármelyikük legyen is.

Mégsem olyan lassú, mint sok terebélyes szárnyas

(Nagy súlyuk folytán testük elég tunya lett.)

Ám hanem inkább gyors, kecsesen elegáns repülése,

ily szép kép tárul róla az ember elé.

S itt az egyiptomi nép, hogy lásson ilyen csuda dolgot,

ujjongók tömegét látja a ritka madár.

Nyomban a szent márványba bevésik e szárnyas alakját,

új névvel jelölik ezt a napot, s eseményt.

Mindenféle madár egy rajjá összesereglik,

félelem érzete vagy rossz akarat nyoma sincs.

Így vele tart ez a szárnyashad, s úgy száll a magasba,

büszkén őt követi háta mögött a tömeg,

ám miután már szárnya elérte az isteni étert

nyomban visszarepül, s régi honába kerül.

Mennyire boldog sors és végzet várja e szárnyast!

Isten ajándéka újra születni megint.

Férfi legyen, vagy akár nő, vagy tán nemtelen éppen,

boldog mind, akinek vénuszihoz köze sincs.

Mert a szerelme a Vég, abban leli csak gyönyörét meg,

várja az elmúlást, s újraszületne megint.

Ő a saját fia és egyszersmind atyja, utóda,

ő maga dajkája, és a saját kicsinye.

Egy s ugyanaz, s mégsem azonos lényével a főnix,

hisz az örök létet végzete adja neki.

 

  
  

Megjelent: 2019-06-13 12:00:00

 

Domokos Gyöngyi,irodalomtörténész, klasszika-filológus, műfordító

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.