Keresés a honlapon:

Markovics Anita versei (angyalkinövések, ördögárkok; – Cédrusok –)

 

 

 

 

angyalkinövések, ördögárkok

 

hasonfekve, nyárban

hajába tűzött margaréta bomlik

zöld levendulatakaró az ágya

piros pipacsfödém lázas csillogása

bennem kerek ő egyedül, mint az Isten

karamellszín, mint a hit

síma, mint mások nincse

van, mint aki visz

hajlataiban erdőmélyi állatok nesze

szeretkzéseinknek tarthatatlan heve árad

minden ősét szeretem

és minden leendő gyermekét imádom

atomjai atomjaimmal lehetnek csak párban

válla alatt angyalkinövéseket nézek

dereka felett mélyülő ördögárkok

szív és lélek felemelve virágok közt

isten előtti adományok

 

 

– Cédrusok –

(K.K.-nak)

 

nem érti és furcsállja, miért érzem magam otthon a kertben

hogy a többi lány nem ilyen

elmondanám, ha nem vágna szavamba:

apám fenyőfa volt, mint ő, -

anyám tölgyes, -

nagyanyám ribizlibokor, -

nagyapám megszívott pipányi rózsafa, -

és jómagam, tudom: menthát fogok ültetni

épp símogatom ujjaim közt, nézd meg... mert én épp

nézem ahogyan azt a tövet épp a szívem közepére szúrod.

tudod, apám egy nyárban...

( az olyan, mint te egy nyárban és a Tiberis,

az olyan, mint én egy nyárban és a Nílus )

az egymásra vetődések előbb egy beszántott tóban voltak kénytelenek élni, majd

gyufagyújtogató naplementébe nyújtózó lápban,

később rekettyés lesz majd minden gellert kapott sóhajunkból

s a kertek alatt a kiskapuk bevágódnak,

és tudom, hogy tudod, hogy a csalán is nagyra nőhet a fenyőfásban

így lesz, hogy saját emlékeim feneketlen tavában

őzek vágtáznak, ahol gyerekkoromban síkos, mohás volt a palló;

( rálépni féltem, minek? a hal büdös,

a galacsin csíp, mert sok benne a paprika,

a horog a bőrömben éles,

de a lemenő nap hátunkat süti,

hogy mondjam el, hogy káró-ász-bubi,

később Borsodi sör és néhány dzsó)

és hogy csak és hogy egyedül én nézem,

milyen szépek a mítikus összefüggések...

neked elmesélem, hogy apám egy nyárban

olyan volt, mint te vagy most ugyanennyi idősen.

most magyarázd meg, hogyan és miért én lettem szívedből a kirepülő vadló,

ágbogak között fenyőfényben napfordulót tartó elguruló korona,

fogd meg, ügetnek-e rólam benned is a képek,

mint szarvasok az erdősávban, ami azelőtt tó volt?

tenyeremben a vágás - most hagyd, hogy befejezzem - ez Orfű,

és Szeged felé az autópályán is már egymás mellett mentünk a sztrádán,

már egymás mellett voltunk akkor is, pedig csak együtt kellett volna; -

te hogy fejezed be a mondatot?

- más lányok csodálták a kertet, te miért nem...? -

"nézd zöld, nézd fű, nézd fa" - mondták,

de én szemedbe néztem és mindegyik zöldet nevén neveztem;

ezek után mit kezdesz velem, mert én valóban nem értem,

hogyan lehet annyi gonoszság egy emberben, hogy egy apa sírján még a cédrust is

 

kettéfürészelje

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-04-24 06:44:25

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.