Keresés a honlapon:

Péter Erika versei (Stafétabottal kezemben, Bizakodó)

 

 

 

 

 

Stafétabottal kezemben

 

Sebeinkről letépném

az idő sebtapaszát,

testem kályhájában

melengetném lelked.

 

Izgatottan várlak,

akár a kisgyermek

karácsony éjjelét.  

 

Most eléd állok vétkeimmel,

feldúlt szívvel, éveimmel

– stafétabottal kezemben.  

 

Lobbanjon fel újra

a múlt parazsa

s újból fűzzön össze

bennünket a fény.

 

 

Bizakodó  

(Unokámnak, szeretettel)

                   
  
Reflektorfényben állsz,
s én csak téged nézlek,
olyan vagy, mint egy kék igézet,
félek elillansz mint a Nap

amikor tenyerembe zárom.
Még nincs, nincs még 
nyugovásom.
  
Karjaim kinyújtom. 
Átölelsz és átölellek; 
szemeidben látom 
verdesni a lelked.   

*
  
Eső zuhog a szennyes estben, 
fakóbb lett a karácsonyi vásár;
fejünk fölött Isten 
foszforeszkál.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-04-04 07:36:47

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.