Czékmány Sándor versei (magunkkal vinni, szivárgás)
magunkkal vinni
pedig akárhol
talán a szomszéd ház ablakában is
megjelenhetnél
köszönnénk egymásnak mint régi ismerősök
egy bólintás elég is lenne
minek feltúrni a múltat amin túl a jelen irányába
nem is képződtek emlékeink
egy bólintás és talán egy mosoly
hogy mégis érezzük közöttünk a tér
üres illúzió
lehetetlen változata a máig tartó önhitetésnek
amiben a napkorong fekete alagút volt
univerzumaink között
szivárgás
végtelenül egyszerű pedig
olyan ez az egyszerűség mint amilyennek születtem
nincs körülöttem semmi
és bennem is csak a végtelen üresség
este van
éjfélközeli állapot
eltelt egy nap megint és valahogy számot kellene adnom
hogyan
senki sem bántott
én sem bántottam senkit
testhőmérsékletem lassan – nagyon lassan –
visszaereszkedett arra a szintre amiben még élhető az élet
színek nélkül is
tudatosan vállalt ostobaság hogy most itt és ezt
de mert megint ittfelejtődtem megengedem magamnak
ezt az univerzumok között lebegő gesztust
tulajdonképpen lényegtelen lenne ez az egész vallomás
ha nem tulajdonítanék neki különleges jelentőséget
mutatva hogy nincs – nem létezhet –
olyan helyzet amit nem tehetünk önmagunkká
Megjelent: 2019-03-27 08:19:09
 |
|
Czékmány Sándor (1936-2023) költő
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, a Górcső rovat vezetője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
