Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Ilies Renáta versei (Mégse, Mi lesz majd?, Anyaszomorító)

 

 

 

 

Mégse

Engem soha más
Nem értett meg, csak a hétköznapi rohanás.
Meg a lefékezett buszok utáni csend.
Meg az öröklött Duna-parti halszag,
ami olyan, mint egy összekötő híd.
Szépen összeköti Budát és Pestet.
És azok az öregek, akik
nem találnak haza,
és beesteledtek.
Nyakukon a huzat, és be lettek csapva.
Mégse maradtak fiatalok.

 

Mi lesz majd?

Láttalak öregen, fiatalon.
A metróban te jöttél nekem.
Bent ragadtunk két megálló közt,
És fennakadtunk ócska tényeken.

Egy lányhoz siettél. Barna szempár.
És a teste: pont mint az enyém.
Ugyanaz a járása, mosolya.
Kár: az a lány nem lehetek én.

Ilyen ez az élet. Folyton várat.
Van bennem dac, mégis uralom.
Más karja közt zsibbad el a vállad.
Nekem meg csak nyűg a nyugalom.

Míg nem jössz, egy örökkévalóság.
Hajnalonként az ágyam kivet.
Rád gondolok ilyenkor, és arra,
Az én szemem ki örökli meg?

Ha bántanál, vagy téged bántanak,
Végre állj odébb! Vagy tűrd el!
Már nem magunk miatt aggódom.
De mi lesz majd a gyermekünkkel?

 

Anyaszomorító

Semmi sem jó. 

A kád kihűlt vizéből iszom. 
Szomszédokat verek fel 
a nagy hallgatásommal. 
Az utcánknak új nevet adok. 
Minden olyan lassú, vontatott. 
Az állomást várnám, nem a vonatot. 
Mintha tudnám, hol a haza. 
Mert téged csak otthon talállak. 
Alszol megint. 
Hosszan elnézlek, 
mielőtt még felszomorítalak.

  
  
 

Ilies Renáta (Marosvásárhely, 1987)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.