Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Bíró Rudolf versei (Origami, Csak ültem az ágy szélén, Mosolygödör)

 

 

 

Origami

Emlékszem volt egy origami könyvem.
Igazából a nővéremé volt,
de ő csak hétvégente járt haza,
így hétközben az enyém lehetett.
Próbáltam az üres lapokból
alkotást készíteni.
De csak az összegyűrt gombóc volt az,
ami igazán ment.
Késő délutánonként értél haza.
Bár lehet, akkor már nem a munkából...
Vártalak. Te biztosan tudsz hajtogatni
nekem egy darut, vagy egy hajót.
(Gondoltam. Sosem mondtam ki hangosan.)
Leültél. Gyors mozdulatok.
Tessék egy repülő.
A könyv csukva maradt.
Egyszer aztán elmondtad, hogy
repülőgép-hajtogató szakkörre jártál.
Büszke voltam. Mindent értettem.
Akkor először és utoljára hajtottál nekem
egy mértanilag tökéletes gépet.
Külön légterelő, fékező szárny, farokrész.
Figyeltem minden mozdulatod.
Jegyzeteltem magamban.
Egyszer kellett csak megmutatnod.
- Tudtam többször nem fogod -.
Gyönyörűen szállt körbe a szobámban.
Mintha direkt kerülné a falakat.
Hogy bizonyítson nekem, neked, nekünk.
De te már nem voltál ott, hogy együtt nézzük.
Abban a pillanatban kényszerleszállást hajtott
végre a repülő. A farka leszakadt.
Nem lett megjavítva. Nem is kértem.
Csak eltettem. Nem gyűrtem össze.
Nem kerülhet a gombócok mellé,
oda biztos, hogy nem...
A mai napig nem tudok hajtogatni;
sem darut, sem hajót. A könyv sincs már meg.
De repülőt bármikor hajtok a fiamnak...
mert azt az EGYET nem felejtettem el.

 

Csak ültem az ágy szélén

és néztem, ahogy a paplan lebeg,
- egy  pillanatig - majd visszazuhan.
Levegőt vettél.
A szemhéjak zárva maradtak hermetikusan,
és közben nevettél.

Csak ültem az ágy szélén
és szívkamrámba visszhangzott az univerzum.
Hangtompított sóhaj.
Hisz reggel a csend az egyetlen manifesztum,
és persze a kóc-haj.

Csak ültem az ágy szélén
és néztem, ahogy a Nap letépi az éj-pizsamát.
Levetkőztette.
Majd gyöngén benedvesítette az ablak nyakát,
mintha ott lihegne.

Csak ültem az ágy szélén
és a szemembe olvadt minden fagyott napsugár.
Napfelkelte, hajnal öt.
És a könnyektől homályos a beépített okulár,
mint az androméda-köd.

Csak ültem az ágy szélén
és az ébresztő ötvenkilenckor hangosan súgta,
- még van 5 perc -
nézni téged. Mielőtt az ágylábába belerúgva,
roppan az ujjperc.

Csak ültem az ágy szélén
és hallgattam a konvektor bentrekedt zúgását.
Levettem hármasra.
Hallgatni akartam szíved állandóságát,
a lüktető mellkasban.

Csak ültem az ágy szélén
és néztem, ahogy a reggel az ajtókeretben állt.
Szép portré volt.
Impresszionista, gyönyörű és komplikált,
mint egy csokoládéfolt.

 

Mosolygödör

 

Néha, csak úgy szemlélődök,
mint egy falhoz támasztott,
kávé-nélküli tekintet.
Bár a reggel föltámasztott,
és rám kent egy hulla-sminket,
még borzolt az a szemöldök.

Gémberedett végtagok nyúlnak
a reggelt tartó zsinór felé.
Leszakadt égbolt folyik
a kitaposott papucsom elé,
épphogy eljutok a páholyig,
hol szerepe van a hangsúlynak:

a francba! Az ablak tárva-nyitva.
Vihar utáni csend csöpög lassan
a párkány nevető ajkán.
A kinti élet még ápolatlan.
Kidörzsölt csipák a padkán,
másnapos cigi, kipattintva.

Szemlélődve ácsorgok. A vízben
az árnyékom hanyatt fekve
lebeg a napfény-matracán.
Mindenki alszik. Fejem leszegve
járok a nappali partvonalán,
megsüllyedt lábam boltívben.

Magammal vitázom, s voltaképpen
minden érvem az ajtókeretben áll.
Alakja festetlen őszinteségben.
Nem szereti, ha hetes a szakáll,
csak a lábam elé ne nézzen,
mert elsüllyedek mosolygödrében.

 

 

  
  
 

Bíró Rudolf (Hódmezővásárhely, 1992)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.