Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Szokolay Zoltán: Szótlanul tűrtük

 

 

 

 

Szótlanul tűrtük

 

 

Fölértem végre a fenyő alakú vastorony

rozsdás lépcsőjéhez, s egy fohásznyi pihenésre

megállok még. A korlátra ferdén rögzített

tábla hirdeti: 2016. december.

Soha nem voltam ilyen magasan.

Körben mindenütt hófödte hegyek,

zihálok (hallja?), kapaszkodom (látja?),

hangosan beszélek egy hat évtizede

megsejtett idegen személyhez, aki

testi valót nem visel. Soha ennyire

mélyre nem jutottam, szégyellje magát,

ha Ön pöckölt ide – nyilván bosszúból,

bár fogalmam sincs, miért haragudott –

a szüntelen gomolygó fehér semmibe.

Ön zárt e gömbölyű tárgyba, s elnézeget,

unottan bámul, kevéssé szórakoztatom,

hagyja, hogy reszkessek, hogy fázzam,

kísérletezik velem, gúnyosan biztat, írjak,

csak írjak, írjak, róla is akár.

A huszadik század közepén születtem,

egy kicsi kórházban, Magyarországon,

és a huszonegyedikben végzem be,

azaz fejezteti be valami erő, tán

éppen Ön, velem, alfától omegáig

magára hagyott ősöreg gyermekkel,

az éle --- nem, nem az egyetlen, csak e mostani,

a banksztereknek, meg a poliffiózóknak

és Önnek (levegőért kapkodok, igen)

kiszolgáltatottan végigélt --- életemet.

 

Viszonylagos, hogy lent vagy fent.

Karácsony, álságos énektörmelék.

A kisdedeket idén is, mint minden alkalommal,

precízen ölik az Ön emberei. Évforduló.

S a Teremtőnek mindezt végig kell néznie.

 

Akárki forgatja kezében a gömböt,

mi mindig hullunk, téli táj a hátterünk,

percenként változó fehérarany díszlet,

takaros házak, fák, angyalok együtt,

mint állítólag jól kigondolt eszmék,

forogva, fejtetőre állítva akár,

hullunk, hullunk tehetetlenül,

mindig lefelé. A hitünk pillanatnyi, addig

tart csupán, míg sereglésünket ég és föld között

fel-felkavarintja a beavatkozni már nem tudó,

mert lekötözött Isten sóhaja.

 

Innen kiszökni nem lehet soha,

sem érteni a játék lényegét,

sem firtatni a főbb szabályokat.

Abban is nehéz hinni már,

hogy a gömböt rázó kéz egyszer megáll.

Felejtjük, ahogy hulltunk,

s velünk hullt minden célunk,

s nem tudtuk, hogy eközben

kinek kezében voltunk,

ki intézte a sorsunk,

megnyugvást kitől kértünk.

A gömbön kívül vigyorog a sátán.

Hatalmát tűrtük szótlanul.

Ez a legnagyobb vétkünk.

 

 

  
  
 

Szokolay Zoltán (Hódmezővásárhely, 1956) író, költő, műfordító

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.