Keresés a honlapon:

Tönköl József versei (Írás a dűlőkre, Máglyát rakunk venyigéből)

 

 

 

Írás a dűlőkre

 

Talán nyár, talán reggel van,

a szobán átröpülő lábgyűrűs gólya vissza nem jön,

nincs többé erőd, amikor a félelem megfüröszt.

Rovod dűlőkre az írást.

Még látod az elbukottakat,

a táj vagy s az út vagy, felejtesz háborút, méhrajt,

forrás tenyeréből iszol, dőlhetsz pihenni bárhová.

 

Hátad mögött kilőtt hüvelyek, vézna, kicsi testek,

kitömött madár a bánat, nyújtózik cirok,

cirógat szakálla, bár nincs kezed, hogy leírja ezt.

Talán nyár van, talán este,

gyászba felöltözött napraforgóból nő ki a szíved,

mosdathat szúrós gyöngyajak, tengernyi bojtorján.

 

 

Máglyát rakunk venyigéből

 

Idegenek vagyunk mindannyian, kerestünk fenyveseket,

hamut, homokpados páskomtól messzire-messze hazát,

bérceket s délibábot, kezünkből kisiklott halat,

sáros fűből lett szavakat, veszejtő hidegben Kismosót,

traktor vontatta cséplő dobját, köménymaglevest,

szállást a szent családnak,

                                          csöngős szánt és szeretőket,

hombárt, honnan a Krisztus-arcú búzaszemek kifolytak,

harangkondulás alatt dűlőt, mely kapatörően recseg,

disznópáskomon a zsíros sárt, ahová konda járt heverni,

rozsföldek szőke haja mögött lepokrócolt lovakat,
míg aludtunk, foszlottak szét az őszi szélben a zászlók,

s jöttek reggel a tankok, mint amikor búcsúsok jönnek

a Ság jeges sarkairól, bazaltot koldulnak az utakra,

mindig ők, mindig ők,

                                    a celliek, Máriához könyörögnek,

kardok, kaszák, ekevasak az ólmos eső kirakatában,

szíjak a lovak szügyén, egy üres-istállós falu járdáin

látom régi magunkat, s hová tért ki előlünk az öröm?

máglyát rakunk venyigéből, csontjaink alatt ég a tűz,

húsz év után, ha itt autózunk el, 

itt, hol a lelkünket megölték, mint a húsvéti bárányt,

tarka rajzú tojások koccanása néha-néha és utoljára,

az egyik délelőtt ki zárt el a szívünktől titeket, lányok,

bicsaklott lábatokat milyen ládába, puszpángokhoz,

ki kötött nektek menyasszonyi koszorút fehér liliomból,

hova zuhannak le mozivásznak, vércsék és tetőcserepek,

milyen olajos padlóra,

                                    udvar csibéire,

                                                            milyen padlásokra,

hová lesznek az utcák, az orsós magnók, a szétgurult dalok,

fülemülék, a Hosszúirtás rétjének földagadó, égő vízdudái,

mikor egy halott fejétől elviszik a követ, mécsest, keresztet?

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-04-15 06:57:57

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.