Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt versei (Egy villanás, és jön a vallomás, A séta íze, Apokrif rege)

 

 

 

 

Egy villanás, és jön a vallomás

 

Felfénylés. A pupillájából kicsurran az olaj.

Ráfolyik a jókedv a szemhéjra.

Az éj, mint a méz. Belekóstol a hideg.

Oldalt néz. Remegnek az ajkai.

 

Úgy vagyunk, mint Ő, ott fent.

A saját képére és hasonlatosságára csinált.

Nézte a tükörben magamagát.

A lelket is beleszerkesztette Isten.

 

Orrunkba lehelt az égi szellem.

S a szavakkal teli levegő az agyba fölment.

 Kezdetben nem volt lehetetlen, hogy a test szent.

 

Bár ez skolasztikus dogmának tűnik innen.

Várakozás nélkül nincs hit sem.

A nehézségek idején alakul a jellem.

 

Így terem gyümölcsöt a hűség.

(S ezen túl, fentről, adatik a bőség.)

 

 

A séta íze

 

Az észjárás, akárcsak a sétálgatás,

lépésenként haladás. S egy lépés a nyelv

 út-testén: a mondat.

 

Ahogy rakjuk lábainkat, egyiket a másik után,

nem tudunk kihagyni egyetlen szót sem.

Egyik lábunk a másikat tolja.

 

A vers esetében a titok a kihagyás.

Olykor a sakk szabályai szerint történik

a kihagyás.

 

Ha L alakban haladunk tovább,

nem ütközünk bele az egyenesen járókba.

Mintha a játszma fölött repülnénk el.

 

A nyelven érződhet a bor savassága.

De a fanyarság az egész szájüreget betölti.

Uralja a szót az irónia.

 

De amit illatban ígér, ízeiben nem tudja.

A tökéletes bor ornamentikájában sem szabad,

dominánssá nem válhat a savasság.

 

Meg kell felelnie. Ez a szabadság.

 

 

Apokrif rege

 

Jó, amikor a szöveghelyek felett

Isten Szelleme lebeg.

A nyelv imádkozik.

Születnek képek. Képletek.

 

Akkor hallgat az értelem.

A vágy és a tudás.

Akkor a szellem dolgozza fel,

amit talált.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-03-08 05:47:46

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.