Keresés a honlapon:

Szokolay Zoltán: Kiterjedés

 

 

 

Kiterjedés

 

Precíz, szabályos, zárt alakzat.

Elégedett, bízik magában.

Nincs rajta sem ajtó, sem ablak.

Az egyetlen, de vannak benne hárman.

Fölismerjük? Köré sereglünk?

Magunk sem tudjuk, sok tudatlan,

csak megbámuljuk mindahányan.

Most mintha emberarca volna,

s biztatna: jó szándékkal vár rád.

Miközben beszélgettünk róla,

fölépítette logikáját.

Bűnnek neveztük, cselvetésnek,

istenhitnek, ördöglakatnak,

útmenti kő hátába vésett

örökkévaló pillanatnak.

Ilyenkor mosolygott és eltűnt.

Helyén metszéspontok maradtak,

egésznek hirdetett kis részek.

Nem kéz, a szél vitte a zászlót,

uralkodott, ha nekünk nem is látszott,

idegen írókat idézett.

Éles szilánkok testünkbe zuhanva,

mint jégeső a magas égből,

szavak fentről és bombák a szavakból,

szavak, legtöbbször júesz angol

káromkodások, nyelv hegyére tévedt

polkorrektség, világbirtokló szándék,

arcunkon táncolt, senki nem tagadta,

de azt, hogy szeressük, azt talán még

hiába követelte. Nem, a bajba

nem ő taszított, mi lökdöstük egymást

jobbra vagy balra, cuppogó iszapba,

így akartuk, vagy így akarták,

véres játszma, mely tegnap maradt abba,

de hogy mért küldött halált otthonodba

a tornyot döntő plutóniumbomba,

nem tudod meg. Sem azt, hogy mit jelent:

végessé csonkolták a végtelent.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2018-03-04 08:25:15

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.