Keresés a honlapon:

Turányi Tamás: Pygmalion

Pygmalion

 

A Palacsintás király udvarában

október az esztendő tizedik hónapja,

november a tizenegyedik.

Nem lehet ekkora szerencsém.

De most esik.

Felmehetnénk hozzád,

legalább megszárad a ruhád.

 

Milyen jó meleg van itt, tetszik a neved.

Végül mégsem voltunk strandon,

bezárt, és hazament a templom,

adom az ártatlant kápolnaarccal,

mintha négykézláb a szemüvegem

a homokozóban keresném.

 

Padam, padam, a billentyűk készenlétben,

írni fogsz egész nap, a szemed már fókuszál,

a hentes a csontra csap.

Úgy rohanod meg elmetájaid,

mintha csak a vadászidény kezdetét jelezné

a Scheldén poroszkáló turistahajó hegyes kürtszava.

Ha szólni mernék, látszana a lehelletem,

hiába mondanám, hogy egyikünk legyen nő,

ilyenkor a Holdon is tilos vagy.

Klaviatúrád hamar tüzet fog,

száguldó ujjaid alól száll a kislány-

korom. Éjféltájban megéhezünk,

élsz-halsz a lazacért, tűzhely felett

hullámzó vállaid fel-felbukó fókafejek,

csípőd halraj, fordul a mélyben élesen.

Úgy nézel rám, mintha számolnád

a bőröm alatt a leukocitákat.

Neked szeplőid vannak, kis fahéj,

krémre szórva, napfényben látszanak.

 

A rádió holnapra még több esőt javasol,

hozzá hetes erősségű szelet,

de a sirályok tollanként is képesek leszállni,

ha akarnak.

Aki megriad mindentől, az te vagy.

Még szeretnék szavakat, de a te hangodon.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-10-14 08:16:55

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.