Keresés a honlapon:

Turányi Tamás: Halottak napja, mélyaltatás

Halottak napja, mélyaltatás

 

1.

Meg kell nyugodni, mutass, légy szíves, alvó állatot.

Eleven álmú ragadozót kérek,

növényevők öntudatlansága nem érdekel.

Kávéfőzőnk apad, árad a hamutartó,

a konyha eddig találkahely volt,

de mostantól, halleluja, közös munkaterület.

Szeretném, hogy széked, csészéd, és összes ruháid

nőnek érezzék magukat mellettem.

 

Több szerepet tanulok egyszerre.

Az alapkonfliktus jelenetről jelenetre más.

A nézőtéren is csak én, választhatsz,

halnéma hallgatóság legyek,

netán ünneplő, vagy feltüzelt tömeg.

 

Ilyen lett a hangom: dagadt papírzacskó.

Hogy én, barát?

Ugyan, ezt már elkoszoltuk egyszer,

ha kiejtem a számon, nézd csak, a páholyból meghajigálnak.

 

Az apa cipője feneketlen, bele se lépek,

zsákba csúsztatom, kelléktárba viszem.

Testvérként nem tudni, hogy élek majd,

hosszú az éjszaka, zavar az idegen dobolás.

 

Körmöd a hasadon, nem tudod, hogy alszol,

ahová bújtam, kimetszed a helyet,

szerveid kitérnek előlem.

Mindig utoljára látlak,

micsoda zajt üt egy leeső képkeret.

 

2.

Mi a legszebb ebben a városban, ahol feltűnést kerülve

csavargok (mint egy flamingónak, kábé annyira sikerült),

mentem, s az utcák szétfutottak,

kínos kicsit, hogy senki sem szólt nekik.

Templomkarzatokon botorkáltam és hasraestem

az orgonapedálban, minden szeglet vakít,

itt ne hagyj, könyörgöm, nem ismerek senkit,

és már kora délután van: hajnalod.

 

Leülök a téren, felettem a szobor az öklét harapja,

de legalább az ég kék, mint Mongóliában.

Utána kell néznem, hogy mi dolgom még itt,

engedelmes leszek, szótlan jelenet.

Az összefüggések bevilágítva, a szem legel, kiépül lassan,

ami még járható, kialvó történetek szálai lengenek,

a járdán kőlapok, vonalra nem lépek.

 

 

3.

Leválni, dajkálni, leválni, semmi kétség pedig,

ugyanaz vagy, mint aki idehozott engem,

de a mosolyod milyen - hát, semmilyen,

az indulásomig telő holtidőben, ami feléled,

ha te újra ölelheted a kerek magányod,

s én a lábnyomomra boldogan bukkanok.

 

Autók sora a kikötő felé, ahol a folyó a halakat kirakja.

Gazdátlan kesztyűpár hasal a rakparton,

az andalgó lakosságot a fasor újra az utcára pumpálja,

nyugtalanok lesznek, hallom is a nevem, a karomon

megjelent egy kék folt, egyedül vagy otthon,

megüthetted magad, hazasietek.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-05-05 07:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.