Keresés a honlapon:

Payer Imre versei (Már látom szürke felhők alatt, Villany utca 3. alatt, Homo sapiens graffitik, Skízis)

 

MÁR LÁTOM SZÜRKE FELHŐK ALATT

 

Már látom szürke felhők alatt

a teremtésdarabot, ahol készülődtem.

Itt volt mindig, de csak most látom újra.

Vak fény. Süket kattanás.

 

Itt vagyok újra. De itt-e az itt?

Pórusosan száraz

állóképek egymásutánja

lett az egykori, nedvdús lendületből.

Amit kezdetnek hittem, az lett a vég.

 

                      *               

 

A szélvédőn a sárga köd.

Az egyenletes zúgás köröttem.

Előttem a határolt reflektorfény.
Segíts túlélnem ez a völgyet!
Ezen túl betonfalak merednek.
A nappal elfoglalja az éjszakát is.
Ellenség, barát egyre megy.
Egy irányt mutat a gépi isten.

Segíts, hogy itt lehessek!
Adj időt, időzést, adj esélyt nekem!

VILLANY UTCA 3. ALATT

 

Villany utca 3. alatt

sötétségbe borult a Nap.

Lekapcsolta az Úristen.

- Elég legyen, édes kincsem.

 

Elfáradtam és csalódtam.

Oly sokáig maszatoltam

a Tejúton, napon, holdon.

- a Teremtést most leoltom.

 

Nem pazarlok létáramot.

A Vég-ajtón kopogtatok.

Sötétségbe borul a nap

Villany utca 3. alatt.

HOMO SAPIENS GRAFFITIK


Az ember a véletlen műve.
Az igazi emberek a neandervölgyiek voltak.

                    *

Mutáns vagyok. Terrorizálni akarok.
Akaratom alá. A hüvelykujjam alá.
Ez a legbecsületesebb egy homo sapienstől.

                   *

Isten nem a székházban van.
Bár az érkező angyal
Humánerőforrási szakembernek
mondja magát.
A piacra hivatkozik. Fedőszöveg.

SKÍZIS

 

Én ott maradok örökre.

Útkereszteződés. A fák csúcsa. Égbolt.

Aszfalt, fordult nézetben, újra aszfalt,

kattanás. Én ott maradtam.

Valaki kilép belőlem, menni kezd. Megy.

Mint feltevések sorozata - halad.

A lények, képek gyorsuló

vetülete  fordul így,

kikattan belőlük a szervező közeg.

De a van-ban minden  mozgás megáll. 

Aszfalt van. Szótlan ég van. Mozdulatlan napsütés.

Tér és idő vákuuma. Bezáródtam.

Én ott vagyok én. De itt beszélek,

nyelvtani egyes szám első személy,

a hallgatag közepet körbe beszélve,

a szavak, mint fémlapocskák - lebegnek.

Hallom, valahonnan mindennél fenyegetőbben

szélvihar közelít.  Lapocskák, világok

süvöltenek -

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-04-01 07:00:58

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.