VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum videója Keresés a honlapon: |
Turányi Tamás versei (Második élet, Introitus, Ház körüli munkák)
Második élet
Édesanyám zsúfolásig megtelt, szavát se venni. Azelőtt négynapos konferenciákat tudott végigbeszélni. Mire jött rá, ami végül megoszthatatlan? Az "úgyis mind meghalunk" civil pátosza ma sem áll hozzá közelebb, mint az üdvözült andalgás a hirtelen támadt felebaráti szeretet aknaligetében. A megcsendesedés oka talán egy kislánykorában félbehagyott foglalatosság, amihez engedély nélkül visszatért. A cselekvésmentes szemlélődés titokban családunk sajátja. Attól kezdve, hogy ráérzünk az ízére, addig egészen, hogy gyakorolni is lehet, el kell telnie egy életnek, részéről például méhecskésen tevékeny, mások létét fenntartó, de lényegileg felesleges időszaknak, úgy is, mint házasság, gyerek iskoláztatása, harmincegyezer megfőzött ebéd. Aztán egyszer csak kiderül, hogy nincs isten. Pontosabban, még egy isten sincs meg nélküle. A teremtő, akiről szó van, elképesztően tudatlan, anya a térdére ülteti, és hallgat. S az Úr, mint egy amúgy jóeszű, de elhanyagolt gyerek, végre megnézheti, mit csinált.
Introitus
A felszínen kánikula, az agyaggödörben a hűvösség kockája, üdít, megragadja a bokád, nedvességét orrodban érzed, és nagyon messzinek a hangos beszédet, mint aki teremtés alatt van, sárfoltos térded egyáltalán nem zavar. A közeli romtemplomnak csak az oszlopai állnak, bevonul a papság, úszik az előének, ígéretes, de hamar átadja a helyét az önjáró liturgiának, a bűnbánatot akár meg is lehetne hirdetni, mint garantáltan szexmentes munkát. Őröket állítasz, ne lehessen tudni, hogy védtelen vagy. Hogy is lehetne sebezhető, akit ennyi szerszám vesz körül. Kapsz levegőt, gondoskodtál pótkulcsról, ügyes vagy és hozzáférhető, a cipzár finoman harapdálja a hátad, az eshetőségek listája pazarlóan bő, egyre csak növekszik.
Ház körüli munkák
Apa megáll a kert közepén a gyepbe szúrva, ő most egy rezgő, fehér egyenes. Megtorpan és vár, lélegzet- visszafojtva, megvárja, míg elrobog mellette ma is, amit csak ő lát, a saját eltévedt mozdonyát, a levegő kristályokra hullik, utat enged.
Apa évek óta a fényképek hátoldala. Ismeretlen katona, aki él, tevékeny, és már nemcsak a haláltól fél, hanem attól az időtől is, mikor ő még nem volt. Dolgozik, a szerszám a láb mellé esik: basszameg után újratervezés. Ma is megsérül, a kézfejen öregedő, száraz bőrön olyan furcsán hat a szétkenődött vércsepp. A tekintetét most nem lehet elfogni, talán a szülővárosán esett bombatalálatot nézi, hagyom, hiszen még gyerek.
A feje alig rezzen a dörrenésre. Egyik fülére már csaknem süket. Ott, bent térdel az Eustach-kürtben és morze-jeleket ad le a túlhajszolt rádiós, le kell jegyezni gyorsan ezeket:
most lépésben haladunk apa első Trabantjával, egyutcás somogyi falun át, előttünk szétválnak, aztán összezárnak a hazatartó, vaníliafoltos tehenek, szemmagasságban inognak szaros lábszárak, légyűző farkak egyszerre lengenek, hömpölyög az úton, tenyészik a mindent körbefolyó, néma egykedvűség.
Apa a konyhában áll, de még kint a kertben, a celluloid megfeszül itt, és átugrik egy kevésbé fontos részen. Szeretné tudni, hogy amire gondol, érdektelen, tudni szeretné, hová tette, és mit keres. Most a régi vitorlás tatján ül, a kormányrudat alig mozdítva, lassú menet, a mólóval párhuzamban siklik, távolságot tartva, mert nem lehet megunni, hogy a parton olyan picik az emberek.
Megjelent: 2017-03-30 07:00:09
|
