Asztalos Morell Ildikó: Ègbe merülve
Hívtalak.
A pocsolyában sárbamállott,
fagyos fekete-sárga levelek.
Èszrevétlen lépdelsz egy
távoli táj ködös éjjelén.
Az ismeretlen sötétkabátos férfi összecsuklik
a sarki bolt előtt. Stetson kalapja az útra gurul.
Irattáskája lassú eséssel hullik, hangtalan koppan
a járda törött erezetén.
Èletünk beteljesületlenül
ér véget.
Megbánás sóhaja kereng a légben.
Angyalszárny suhint hűvösen
a felvillanó fényáradatban.
Siető léptek hangokkal keverednek.
Valaki szívélesztést próbál.
Az út végén felvillan egy mentőautó
vöröslő szirénája.
Elfordulunk, hagyjuk,
hogy gyógyító szavak
kimondatlanok maradjanak.
Megjátsszuk,
hogy nem emlékezünk.
Büszkeség, bosszú
gátolja a tettet.
Torkon szorít, az üzenetközvetítő
gépies sípszója utáni csend.
A földre rogyott férfi átöleli
életének megoldatlan titkát
a pillanatban,
amint lelke könyörtelen egyértelműséggel
elmerül a hanyatló ég
szürkülő medrébe.
Mondd meg miért?
Megjelent: 2014-08-02 14:52:51
 |
|
Asztalos Morell Ildikó (Budapest, 1958) költő, szociológus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
