Videó

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Hepp Béla versei (Könyörgés, Miegymásnak, Karácsonyváró)

 

Könyörgés

Majd magunkra húzzuk barna őszünk,
nem játszunk, már nem kergetőzünk,
mohás odú-sötétbe bújva össze
várjuk, jössz-e,

vergődünk, örök vigyorba dermedt
arccal könyörgünk kis figyelmet,
marunk, amerre sejtünk kezet, lábat,
mint az állat,

világtalannak ha ránk találnál
félelmeink falánk falánál,
ne fordulj el, segíts, hogy újra lássunk,
Messiásunk.

 

Miegymásnak

Egyszercsak ott voltál, és én csak álltam
a fényesre kopott éjszakában,
képek szakadtak bennem, illatok,
és mint az erdő, úgy súgtad, itt vagyok.

Körülvettél, mint a bársonymély sötét
a hajnalt, gyilkos álmú kedvesét,
s fölénk borult az égről valami
végtelen, ami megtanít ringani,

és emlékszem, fáztam, fájt a félelem
hogy nincs ez így, hogy én csak képzelem
a szívverésem, őrült csatazaj...
te csitítottál, hogy nincs, nincs semmi baj,

s én szorosra préselt szemhéjam alatt
szégyelltem, hogy múlik a pillanat.
Vállam fölött a csillagszekeres
égbolt alá fúlt egy "kérlek, ne keress",

aztán összeért bennem csend a csenddel.
Mint ébredőt a fény, úgy emelt fel
a kontúrokba rendezett világ,
s lassan újra testet kaptak kinn a fák.

A fák… Itt most ősz lett, barna avaron
elhullt álmaim űzöm, zavarom,
az árnyak hosszú lépte megpihen
valahol nálad. A messzi semmiben.

 

Karácsonyváró

Úgy olvadt össze kinn a téli ünnep
fehére, ahogy a régi múltba tűnnek
a csengős december álmai. A holnap
kedvére hallom, már angyalok dalolnak,

vagy csak bennem kel most életre a kánon
túl ezen a fáradt, elrekedt világon.
Jó ez így. Hallgatom tágra nyíló hitben
ahogy hullámokban önt el újra itt benn,

kórus, hol dübörög, hol lágy gyermekhangon
csal, hogy ezt a békét, ezt nem kell feladnom,
–maradj még– ringat egy halkan omló szólam
mintha rám figyelne. Itt maradok, jól van,

nem vágyom kilépni, néhány hosszú percen
illatok ölelnek, gyertya lángja sercen,
arcokat látok, és új fényt a szemekben,
köröttem van mind, akit valaha szerettem,

föl még, föl, hadd szálljak kicsit túl a léten,
hátrahagyva, amit valaha is féltem...
s aztán a csend. Lassan elhal benn a dallam,
talán itt van még a hófehér falakban;

most egyszer-lesz-karácsony lomha csendjét
villantják rám a szürke konyhacsempék.
Megtépett lelkemet gyógyítani hívlak,
jönnöd kell, világíts, betlehemi csillag.

  
  
 

Hepp Béla – aLéb – (Budapest, 1961) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.