Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rigó Béla: Horoszkóp

 
Jerkéje után koslat mind a Kos.
Öklelve tör falat, szarvára kapja,
ki útban áll. Olyan, akár az apja.
Kemény fejű, erős, erőszakos.

Tűz égeti, ki tudja, hány fokos.
Csak halljuk, szinte serceg már a gyapja.
A pázsitot haraggal így harapja,
míg kerge kedvvel árkokat tapos.

Hozhat az ég bár derűt, borút,
őt Mars vezérli, csip-csup háborúk
hóbortos hőse lesz, ki vére árán

csak hírt szerez. Megőrzi tán a márvány.
És ő se tudja, hogy goromba, rút
gyapja alatt még él a régi bárány.


Az égi réten nézz a bősz Bikára,
hogy remeg nyakán a súlyos földi hús.
Vad indulatja vérrel tölti dús
díszeit, és szemérmetlen kitárja.

Nem kérdjük, mért borult szemére pára,
hogy mért fonódik rá – gyötörni – gúzs?
Ha vérzik, nékünk csak vödörnyi rúzs,
és kárörömtől kínosabb a kára.

Övé a vágy, szeme legel buján
a sok tehénnel kérkedő gulyán,
hisz végül is csak értük forr a bátor

nagy bikaszív, ha kiáll a porondra,
a várja kapálva, fújva és szorongva,
hogy eljön érte majd a torreádor.


Nem egy személyiség csak fél Iker,
nem teljesség, csupán önálló részlet,
ki csak duplázva alkothat egészet,
s kinek magáért versenyezni kell,

mert boldog, hogyha nem cserélik el.
Az Ikrek mindig el- s kiválni készek.
Van másolat belőlük így merészek,
s vágyuk nem oldja fel, csak a siker.

Iker? Tükör – köré tekerve pólya.
A dadogó ős-ige kis hibája;
van, kit kétszer hozott a kerge gólya.

Az égi iker oly hiába várja,
hogy szembenéz vele alteregója,
mert mindig rájön, mégis más a párja.


A Rák csak hátra néz. Ki lát előre?
A múltját toldja meg naponta kelve.
Pirul, ha főzik – anyja így nevelte.
S páncélja nélkül védtelen, ha pőre.

Mögötte hány levedlett régi bőre
maradt ledobva! Ez az életelve:
hogy mindig újul – fogyva és betelve -
akár a Hold, sorsának égi őre.

Érzelme tenger. Apályok, dagályok
forgatják körbe, s véle a családot,
amelynek sorsát ő sodorja: vágja,

mert ő az Olló – s van elég csalárd ok.
ám ha igazi párját megtalálja,
sok öröm várja. (Csak hátráljon rája!)


Uralkodásra termett az Oroszlán.
Sóvárogva vágyik sikerre énje.
Királyi minden bűne és erénye.
Felségessé magát így fokozván

méregeti – gondot az sem okoz tán -
hogy selymesen simul-e most sörénye,
s ha mégse, máris fésülik serényen,
legyen hiú fiú avagy gonosz lány.

Lustán hever, aranylik rá a nap,
így tűri csak, oly régi e recept,
felséges pózzal még a ketrecet.

És évek telnek, míg egyszer harap,
csupán a torkát marja az ecet,
hogy mért király, ha mégis rab marad.


Csillagzatában megmarad a Szűz,
ha a mérlegelő Merkúrra hallgat.
– Helyezkedj jól! – ekképp szól a javallat.
– De meg ne égj, bármily közel a tűz!

A Szűz nem olvas, gondosan betűz.
Hisz minden jel, ki tudja, mit takarhat.
És gyűjtöget. Szorgalmas női alkat.
Virágot présel, lepkét tűre tűz.

A nagy dolgokkal mások küzdjenek!
Maradnak hát az apró üzletek,
hol respektálják még a szűz kezet,

biztatva így is mindenkit erényre.
Társat is gyűjt a Szűz. S van rá reménye,
hogy gyarapodik még a gyűjteménye.


Nincs más Igazság, ez a Mérleg elve,
mint ami húzza kétoldalt a karját.
Ezt látni kell! Hiába nem akarják.
ő így tud élni már csak – mérlegelve.

Ezért leginkább hálát érdemelne.
Mégis ki érti, hogy gyakorta marják,
a tiszta skálát inkább eltakarják,
ne lássuk, merre billen félre nyelve.

Bár bolygója a fátylas, lenge Vénusz,
Mellette - bárhogy vágytál rá -, lebénulsz,
mert érthetetlen végül is az érték.

Ha mérni tudsz csak, elfárad a mérték.
Ezt ő maga is tudja már, a mérleg:
méretlenül még többet ér az élet.


A Skorpióval együtt él a méreg.
így fél, hogy tőle te is félj esetten,
és hidd, nem ölhet senki kéjesebben,
mint ő, mikor romlásra bújtja véred.

Fenyegetés vagy csábító ígéret
már egyre megy nála is végesetben.
Ölével öl, s nem érzi, vétkes ebben,
önvádtól védi sérthetetlen kéreg.

Békéje nincs. Szolgálja hát a Marsot!
Míg űzi vágy túl életen, halálon,
nyugalmat más nem adhat, mint az álom.,

amelyből ébredést a vére harsog.
Majd elhalkítja őt is egy Találat.
Ha túléli, talán javára válhat.


Ez a Nyilas nem a kíváncsi, pajzán
vadász, ki szíveket céloz nyilával.
Neve a régi szégyenből kilábal.
Sorsának íve tündököl ma rajzán.

A csillagrengetegben vár – felajzván
ős fegyverét – nagy, égi vadra – rávall.
Nem ér fel hozzá földi nesz, madárdal.
Majd egyszer, hogyha túljutott a hajszán.

Szeme éles. Csak az acél kopik.
Mindenki zsákmány, ha kacérkodik.
Elejti nyomban sőt visszamenőleg.

De fölnő majd az égi célokig.
Mit odalő, az belőle előleg.
A Földön meg esetleg visszalőnek…


A hallgatag Bak boldog, hogyha baktat.
Nem ugrál, mert a térdre és bokára
vigyázni kell. Így a szirt fokára
másszanak mások. Majd csak megszakadnak.

A szarv is jót tesz végül a kobaknak.
így szarvval együtt nő csak a Bak ára.
Nem hősre várnak, egyszerű bakára.
Ki bakot állhat majd a nagyobbaknak.

A földön jár, így nem bukik. Kevésre
vágyik, szívében oly merész pedig.
Egykedvűen tekint a fészerig:

a másik bakot ott fűrészelik.
Majd rá is sor kerül. Nem rezdül mégse’!
Kit érdekel a mások baklövése?


A Vízöntőt tán még a víz is húzza.
Minden dagálynak megvan az apálya.
Ha fagyni kezd majd, síkos lesz a pálya,
bár jég hátán is meg tud élni – csúszva.

És talpra áll, bár kínozza a csúza.
Ha gátat érez, mint a víznek árja,
tombol, amíg leomlik akadálya.
S ha vízben hagyják, végül is megússza.

Ki ő? Ki tudja? Égi úr? Csatorna?
A víz körül tolongunk – furcsa torna.
És szomjazunk csak friss csodákra várva.

Csak önt és fél. Talán a Vízözöntől?
Hogy eljön érte majd a nagy Vízöntő,
és tiszta vizet önt majd a pohárba.


Félig nevükben hordják a Halak
már a halált. (A nevek oly találók!)
Hűvös vizek – folyók és csendben állók –
rejtik őket a hullámok alatt.

Halkan élnek. Az ár majd elhalad.
Tág hallban laknak, kerülik a hálót,
hol bekapják a csalit a csodálók.
A nagy halnak a kis hal csak falat.

Ám hirtelen a hal hideg fejét
elveszti, és csak hullatja az ikrát,
vagy a másikra vágyó dús tejét

(halálig hordva hal-szerelme titkát).
Körötte már a hűs hab is heves,
mikor megérti: ez most a leves.

  
  

Megjelent: 2016-09-18 07:00:00

 

Rigó Béla (Kolozsvár, 1942 - Budapest, 2017) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő, forgatókönyvíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.