Kapui Ágota három verse (Alkonyatban, Ott, Apró)
Alkonyatban
a harangok mint szédelgő fejek
létünk felett inognak bódulatban
lélegző testtel úsznak égi kékben
rázzák az alkony foszló rongyait
majd fennakadtak tornyok
szép ívében
a galambok is táncba kezdenek
a mollhangoknak hulló dallamára
palástot vet a mély szárnysuhogás
s a távozó nap áldott kincseit
tékozló szívvel szórja rá
a tájra.
Ott
az asztal végén
a legutolsó sorban
a szekér saroglyáján
a kamra kövén
a szoba sarkában
az ágy alatt
a falu szélén
a város peremén
a nevetés mögött
az összenézés sokatmondó kereszttüzében
a kacsintás villanásában
a félmosoly szögletében
a vállrándítás nemtörődöm gesztusában
a lenéző pillantások nyílzápora alatt
a szó mögött megbúvó finom félárnyékban
az irónia célkeresztjében
a templom küszöbén
az élet perifériáján
ott a helyed
mert túlélő vagy minden megsemmisülésben
ha embernek születtél
Apró
Hangyaként az éjben
vánszorgó Hold alatt
örök derengő kékben
és talpig óezüstben
míg jön a virradat
de addig is e létben
a szférák szép ívében
a dimenziók hátán
vélt babérok láttán
hangyaóriásnak
képzeled magad
Megjelent: 2016-09-14 07:00:00
 |
|
Kapui Ágota (Sepsiszentgyörgy, 1955 - 2018) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
