László-Kovács Gyula: egy szín a nárcisz virágán
időm véges,
tavasz szárnyán repülnek az évek,
fiatalabb sem leszek már,
de minek is lennék ifjú,
sorsom ugyanez lenne;
korai öregség,
két ránc pergamen vékony bőrömön,
szívem, mint a berepülőpilótáké,
egy öklömnyi lüktető húsdarab,
ami végül az enyészeté lesz,
jobb esetben pedig fű sarjad sejtjeimből
ami ősszel elszárad, ám várja a kenyérdagasztó
májust, hogy új életre keljen
*
nem vagyok más,
mint városok utcáit járó idegen,
kit megmosolyognak jól öltözött népek,
s ha elfáradok, elhanyagolt ipari csarnokok
betonkövére ülök, ledöntött pléh-krisztusok közé
és nézem a szamártövis kékes színben játszó szirmait
meg a felszálló párát
*
tarisznyámban verseskötetek
és vagy egy tucat zárójelentés latinul írva:
terminális ileum perforacio,
milyen szép nyelvezet: catullus írt ezen
a nyelven kedveséhez, lesbiához
talán a hesperidák kertjében,
de az is lehet, hogy egy hajó mellvédjének dőlve
diktálta verssorait
*
időm véges
és így van ez jól,
egész életem a költészet jegyében telt,
és nem én választottam, hanem a költészet választott
engem, és sem a holdat sem a köhögtető éjszakákat
nem ismeri senki jobban,
bár ez nem érdem, inkább állapot
*
ilyenkor megnőnek az árnyak és azt gondolom
hallhatatlan vagyok, de lábam, hátam
és tüdőm meg minden szövetem nem ezt igazolják,
mert ahogy görnyedek, úgy görnyed a felhőket átszúró
templomtorony és más lesz a perspektíva,
egyre inkább más
*
azért volt valami jó is az elmúlt hetekben,
túl a fájdalmakon és túl azon, hogy bordáim
kasza-íve mellkasomat préselte, sokszor
majd' meg fulladtam:
megismertem korlátaimat,
gyarló mivoltomat,
hogy egyszer majdan por és hamu leszek,
egy szín, a nárcisz virágán
Megjelent: 2014-07-31 05:11:19
 |
|
László-Kovács Gyula (1957) író, költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
