Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Birtalan Ferenc: Összezáró idő

 

az ember érzi
semmi nem a régi
körülötte jövők ragyognak
de sehogy sem érti
miért nem érdemelt jobbat

Százszorosodik minden veszteségem,
bűneim tornyosodnak,
s ha csaló vagyok is ébren,
vallok az álominkvizítoroknak.

Bizony, kellett volna mondanom
– ma ne fojtsanak a versek –,
amit már soha nem tudok:
szerettelek, szeretlek.

Csak a hiányod hordozom,
s megértsem: nem büntetés ez,
hány év, míg végre felfogom:
te kísérsz a végtelen egészhez.

Tudod, mint rég a kisszobában,
szorongva, féltve foglak én.
Köves gyűrűt fordítok ujjadon,
részed vagyok, és te az enyém.

Kezem reszket kis melleden
– hófelhőkben a Rózsadomb –,
nincs múlt, jövő, és nincs jelen.
Kezek ölelőn, ölelőn a comb.

Azt hittem, minden egyszerű.
Minek a szó, ha ott vagyok.
Elbuktam, mint egy rossz vigéc.
Megfagyunk, hol a szó halott.

Hó hullt, vártam az esti buszra.
Nem kellett kesztyű, sál se kellett.
Ragyogva hittem, mindenki tudja:
ezentúl téged énekellek.

Így lett igaz.

Persze rég semmi lettem.
Te vagy az egyetlen vigasz
vezeklő énekemben.
Éjjel te hevíted a testem,
nappalok utánad botladoznak.
Ki megtalált, kit megkerestem,
ki után nem lehet lenni rossznak.
Ki után történhet bár akármi,
nem marad,
csak az összezáró időre várni.

  
  
 

Birtalan Ferenc (Budapest, 1945. VII. 25. - Budapest, 2018. IV. 10.) költő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.