Bak Rita versei (Az első ember, A kertben, Eltűntek a szörnyek)
Az első ember
Az első ember megszületett.
Világfa ága alatt
Krisztus előtt 3122. július 16-án,
váltakozó energiák
áramlásának szelében.
Másnap megvirradt.
Kecalkoatl uralkodott.
Az első ember kollektív
tudati kvantumugrással
toppant
a világba,
neolit kőépítmények
csúcsáról ugrott
alá.
Az idő egyre gyorsult.
Aztán
két nap múlva
beköszöntött
a galaktikus alvilág
első napja.
Az első ember
fázott és szomjas volt.
Alcyone csillagáról
eső teremtetett.
Véd a helioszféra, ne félj
hallotta végül.
A kertben
A kertben
derékszögben törtek meg
a fénynyalábok.
Vártam, mikor térnek be hozzám;
csúsznak le a szakadt tapétán.
Napokig nem jöttek.
Kutyám gombszemekkel
nézett rám a szemközti fotelből,
csuklott egyet, mintha biztatna,
tarts ki, jönnek majd.
Még az ablakokat is megpucoltam.
Hátha könnyebben bejutnak.
A haszontalan várakozásban
elbóbiskoltam.
Bejött anyám a konyhából.
Fogd meg a karfát – mondta
Apád ma délelőtt
meghalt.
Eltűntek a szörnyek
Eltűntek a szörnyek
Végre
A szomszéd hajléktalan az erdőben
Vidáman köszönt hajnalban
Próbál pozitív lenni
Mint mindenki úgy általában és mindig
Hiába hasad a faág
Mindennek szépnek kell lennie
Ezt kívánja tőlünk a rend
A csúnya is csodálatos, tudod
Tudnod kell
Különben áldozat leszel
Hűseges lúzer
Láss reálisan, ne álmodozz
Mert a helyes valóságérzékelés
Nagyon fontos, sőt
Hiszen
A szörnyeket már a szigetre szállították
A bolt előtt ülnek
A mi kis jólétünket
Nem fenyegetik
Már eltűntek
A szörnyek
Megjelent: 2016-07-09 07:00:00
 |
|
Bak Rita (1974, Budapest) költő
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
