Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Köves István: Tesla a Városligetben

 

J.-Sz. Veronika festményéhez, szeretettel

Két férfi ágál a fénypárás pesti síkon.
A vékonyabb egyenes tőrbotjával
fura ábrát karistol lába előtt a földbe,
fekete fejével messziről nézve felkiáltójel
a facsemeték zöld ligetében.

Büszkén feszít ott Nikola Tesla, hogy kigondolta,
a korabeli Pesten cseperedő gyáripart csak azzal,
és úgy növelheti igazán versenyképessé, európaivá,
ha az akkordban termelő gépek fénylő acélkerekeit,
a munkatermek csattogó, ziháló transzmissziós szíjait
gőz helyett a kezéhez szelídített áram erejével hajtatja meg.
Barátja, akinek erről most magyaráz, nem sokat ért az egészből,
mert annak figyelmét az köti le, hogy az úton siető lányka közelg.

A fény balról súrolja a tájat, a lány árnyéka előreszalad.

Nagymamám, a legkisebb Schmier-lány, a kertvárosi
epitethon ornans szerint: a Világszép Margit odaérve,
megtorpan a fiúk előtt, nézi a földön a kusza rajzot,
„Csak nem valami csillagkép-ábra” – kérdezi szendén,
s piciny cipellőjével súrolja a kavicsokat,
közben fölnéz a bajszos feketére, nézi, nézi, belefeketedve,
„először azt gondoltam, ugróiskola” – folytatja,
a fiúk meg csak állnak kukán, mint akiket rajtakaptak,
végül csak megszólal Nikola Tesla torkát köszörülve:
„oh nem, kisasszony, ez kapcsolási rajz, elektromos”,
Margit meg ráejti kesztyűs kacsóját a fiú karjára,
úgy bámulja közelről a bajszos szájat, ahonnan a hang jő felé,
s ettől a fiú fölbátorodik, tenorosan buggyan belőle a szó,
árad a bölcsesség: vektorok, áram, hullám, indukció,
s fonódik helyben oly szép, meseszép szerelem köztük,
pillanatszülte szerelem, reménnyel és kacagással,
hisz a fiú szeme kerek, mélyen ülő, kéklőn fekete,
hisz a leányé mandula, barna, sárgával cirmos,
csak nézik egymást, s közben csiklandva türemkedik
torkukra a sok romantikás oh!, meg ah!

Szó szót követ, s végre Tesla kimondja:
„Lehetne…, hogy holnap ilyen idő tájt… ismét…”,
pedig hát zsebében akkor ott lapul már a tikett,
egy lomha óceánjáró kátrányszagú kabinja várja,
„Talán, esetleg, lehetséges” – skálázza kacéran Margit,
s válla fölött visszaintegetve tovasiet a járdán.
Daloló kedve a családi vacsoráig kitart, keringve terít,
még az asztal fölött is a pajzán cselédnótát dúdolja,
míg meg nem kapja a zord atyai szentenciát:
„Ez a lány megint csak a jelenben él, nem gondol a jövőre!”
„Papuska! A jövő a váltóáram meghajtású motoroké!”
replikáz, s megvillantva Amerikába készülő mosolyának
kacérka ívét, hozzáteszi: „oké?”

De végül aztán csak Tesla utazik, Margit marad,
meg a mindig számolatlan múló, párálló magyar idő.

  
  
 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.