Széll Zsófia: Ring a tó
Péternek a csendről
Ott ülsz a helyén. Csendben nézed.
Nézed, ahogyan nem mozdul meg,
ahogyan ugyanaz marad megint minden.
Nem szólsz, nem érinted. Pedig van úgy,
hogy akár pár perc elég lenne. Csak
mozduljon már, hátra, előre, mindegy.
Most én ülök le. Cssst. Semmi baj.
Tudom, hogy még mindig nem mozog.
Látom. Vannak ilyen napok, amikor
órákig csak nézem, ahogyan semmi
nem változik. A ragaszkodást, az életet,
ahogyan a plafonhoz tapadva vár. Mert
minden pókból van. A leselkedést a
tegnapra hagyom. Kérlek, hadd nézzelek
pár órán át. Igen, ehhez is ragaszkodom. Az
élek megkopnak, a rezzenéstelenség
lágyan betakar, a plédet szorosra húzza
karjaim körül. Észre sem vettem, hogy
mikor keltem fel, feküdtem le, bújtam
szakadéknyi mélyre. Azt hittem, hogy csak
nézlek, ahogyan a helyén ülsz, ahogyan
nem állsz fel onnan, ahogyan mellkasod
köré hálót fon a ragaszkodás. És nem
mozdulsz meg. Ugyanaz maradsz, pedig
pár perc elég lenne, hogy
mellém ülj, megigazítsd a csendet, hálót
fonj, és lassan mozdulj, csst, hátra,
előre, hátra, előre.
Megjelent: 2014-07-17 17:11:51
 |
|
Széll Zsófia (1976) költő, szerkesztő, műfordító, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
