Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt versei (Virtuális zuhé, Distancia)

 

Virtuális zuhé

Az eső, mint a sav. Erősebb, mint a dudva,
nyeli a föld, szomjas a rét, ezzel nem lesz letudva.
Bugyborékos, egyre matat,
ritmusa van, illata vas.
Kopog, seper, nem alszik el,
kanálisok, kalandra fel!
Már azt gondolod, a könnyed csepeg,
csuklik a tó, sétál az est.
Nincs esernyőd, mi lesz veled?
Majd megírod, hogy elveszett.
Hogy az átázás most szürmodern,
ahogy a Lövölde tér s a Kern.
Végül megállsz, felnézel, amennyire
lehet egyáltalán a mennyeire.
Csurog a víz, olvad a szív,
a ház is szétmegy vagy csak klikkel a híd?

 

Distancia
Távolságtartás

Erős torony az Úr neve. Beleszaladok a Névbe, mint egy házba és azt mondom: háj. És magasba emeltetek, mert kiderül, ez nem egy épület, hanem léghajó. A bölcsesség székhelye egy város: Szívnek hívják, nem Pécsnek, nem Bugyinak. Itt mindenki az igét hallgatja és megcselekszi? Kérdezem félálomban a műtőasztalon. Az aneszteziológus egy kerub. A lelkemet vetetem ki. Mondom az asszisztens fiúnak, aki betolt a formalin illatba. Mást se csinálnak, csak prédikálnak. (Válasz arra, Mit csinál a kongresszus?) A kurzív lényegbe, kiabál a nővér, ez nem aludt el, nézi ahogy kioperáljuk az érzelmeit. Terítsen rá az arcára gyöngéden egy gumi lábtörlőt, szólal meg a jóságos prof. A bolond gróf. De én felülök, képen verem az orvost és visszateszem a lelkem a tokjába. Nem fogom nekik megtenni ezt a szívességet, ha ilyen cinikusak.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-03-11 08:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.