Mirtse Zsuzsa: Vissza a feladóhoz
A ligetünkben rég nem sétált senki.
Tekinteted sivatag, csönded sebez.
Hányszor fogsz még meghalni a kedvemért?
Vállamon karmolás, apró jeled.
Hány életemben folytatod még gyászod?
Ne tedd. Már mindenünk hamuvá égett.
A hársfa megint elvirágzott, és mi
észre sem vettük, hogy hirtelen tél lett.
Sodródunk csak a sívó homokkal, föld
nem fogad be minket, csavargók lettünk,
folyóvízben találkozunk majd újra,
széllel bélelt az ágyunk, ma sem ettünk.
Itt egy régi kép. Kezem óvatosan
kezedbe veszed, bükkfaerdő-templom
a házunk. Hűvösen siratjuk egymást.
Most máshol kell lenned, de mégis hallom
a hangod, tudom, te is látsz, ahogy a
varjak kaparják ki a szemem. Félek.
Néhány sor, a levelet visszaküldik.
Volt egy fánk, kivágták. Hallgass most, kérlek.
Megjelent: 2015-01-12 08:00:00
 |
|
Mirtse Zsuzsa író, költő, újságíró, szerkesztő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
