Keresés a honlapon:

Köves István: Katalógus cédulák (Ljudmila Ulickaja, Michel Houellebecq, Helena Uri)

 

Ljudmila Ulickaja

Nem szép. No igen, talán a szeme.
Zsidó. És rákos is a Moszkvai
Zsidó Színház botcsinálta dramaturgja.
Nem dicsekszik vele, nem lapul.
Jó szavú, jó szagú, mindenkinek megbocsát.
Isten nélküli kultúrában, szesz nélküli szerelemben
éli napjait, jól megjegyezte: az ikonnak a függöny
mögött, a korbácsnak jól látható helyen kell lennie.
A szégyentelen gazdagság és a megalázó szegénység
jobban zavarja, mint múltja keserű emlékei.
Ma is azok között a házak között, azokon az utcákon
bóklászik, ahol világra jött, ahogy ő mondja:
„ahol apám s anyám világra köpültek”.
Jó szavú, jó szagú, mindenkinek megbocsát.
Sokan szeretik. Sokan szerették.
Megőrzi a voltakat, ápolja a holtakat.
Hajnalonta gyakran mosolyog, olyankor
Ljudmila Ulickaja gyönyörű.

 

Michel Houellebecq

azt mondja, szerinte a világ középtermetű.
Ezzel a szóval elérte, hogy keresni kezdtem
régi, középiskolai világatlaszomban
(Kartográfiai Vállalat, Budapest)
Lanzarone szigetét, amelyen
az ánizspálinka előtt állítólag
kötelező a fahéjas créme bruéle.
Viszonylag hamar rátaláltam
Alegranza és Femés között a spanyol vizeken,
ahol szerzőnk a leszbikusok társaságát keresi,
mert velük, köztük sikeresebben maszturbál.
Az emberiség már majdnem egységes
az időszámításban, most már csak
a kölcsönös örömszerzés illő formájában
kellene közös nevezőre jutnunk végre.
Gondolom én gondolatban,
merev fa(llo)sszal hanyatt fekve a fövenyen s
könnyes szemmel bámulva a rőt tengerpartra
ásítozó mediterrán-kék égre.

 

Helena Uri

arányérzéke tökéletes – és ez
kevés norvég nőről írható le,
talán csak még Maiken Caspersen Fallan,
a szabadstílusú, ha jól emlékszem: sprint sífutás
többszörös bajnoka és éremhalmozója említhetném,
de ez érthető, hisz arra síugrósáncok szabdalják a tájat.
Szeret pasziánszozni, történeteit is úgy illesztgeti.
Szőkésbarna, hosszú haja egy dús szemöldökű,
karakteres intellektuel arcát keretezi, tekintete meleg,
szája nevetős, de nem az a skandináv szépség, amúgy.
Mindenek felett hisz a véletlenben, mégis
szeretné azt hinni, hogy bizonyos dolgok
azért sikerültek neki, mert egyszerűen szólva: megérdemelte.
Arról ír tehát, amit ismer, nagyon,
a sikeres emberek kínzó gondjairól,
s abban bizakodik, hogy a nyelv
megszelídül a fogsorok fogságában.
A nélkülözéstől retteg, pedig csak hírből ismeri,
a dőzsölést lenézi, pedig még nem volt része benne,
mindenben tökéletes arányérzékére hagyatkozik,
eddig sikerrel, imponáló önbizalommal.
Ja, és nem szokott síelni, nem is tud,
még a tévében sem nézi a versenyeket,
meleg szobából nézi hazáját, a nyugodt Norvégiát.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-12-29 08:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.