Turányi Tamás versei (Nagymama szobája, Cukornád, Tőszó: apa)
Nagymama szobája
Magyary-Kossa Edit emlékének
Én akkor is bejövök majd ide,
bejövök. Nemcsak a küszöbig.
Becsukom az ajtót magam mögött,
megkottyan szívemben a szárazjég.
Belégzés. Kilégzés.
Ez volt hát a szobád, porcelán-
nagymamám, velem pedig majd negyven
év, itt gurul szét, szekrény alatt,
asztal alatt, szőnyegen.
Repedt elefántcsont-golyók,
mint a szemed,
örökre itt várjanak,
a végső nem után örök igenre.
Csend ömöljön görgős foteledből,
varródobozodból, tartalék
szemüvegedből.
Belégzés, kilégzés.
Érinthetetlen porrétegek.
Állni kell, ha dér jön. Ugye
kutya leszek?
Cingár hangom. Visszhangja-sincs
deszkatemplom.
Ezen szól majd az az ámen?
Maradok a szobádban.
Cukornád
Ha nyernék most a lottón,
akkor azt nyerném,
hogy visszakapjam
térdemre az őzbarna hegeket,
nagymama siófoki házát,
benne a tizenkét éves fenegyereket,
meg hogy a világ csak
fiúkból és lányokból álljon,
és ne kelljen mondani, hogy visszavágyom,
mert mindig ott lehetek,
törött evezőmet
a rászáradt iszappal kívánom,
és a biciklilánc olajozza össze
újra a legjobb nadrágom,
az legalább két pofon,
továbbá az első kőbányaira nyelt
Donald-rágók is kellenek,
meg hogy dafke Kantot olvassak
az Egri csillagok helyett,
ha kukkot se értek is belőle,
testamentumnak ez kevés,
emléknek egyremegy, de neked,
kedvesem, nevetve mutatnám:
tükörcserepek.
Tőszó: apa
Tanácstalan vagyok, mint egy csapat
gyerek, akik most tudták meg: Isten
a témája a mai aszfaltrajzversenynek.
Mellesleg épp nálad vagyok vendégségben,
sötétedik, a Hold nyilván tudja, miben mesterkedem,
mert világít az ujjam, ahogy kidugdossa kosfejét
az égből, hogy a körmömre nézzen.
Az motoszkál bennem,
jobb ember lennék-e,
ha kiskoromban nem szólod le
a megkönnyezett olasz filmeket,
a vattacukrot, kertitörpét,
a tévében a kedves, sipító hangú költőt,
a Lunaparkot, gyurmaradírt,
tenyeret festő pezsgőport,
és félbehagyod a filmcserét
Practica fényképezőgépedben,
amikor engem kinevettek
a Fővárosi Állat- és Növénykertben,
mert a majomházban, talán a szagtól,
megállíthatatlanul, visszhangzóan
csuklani kezdtem.
Azóta én is apa vagyok,
és úgy vélem, lehet még esélyünk:
unoka nem veszít.
Megjelent: 2014-11-27 08:00:00
 |
|
Turányi Tamás (Kaposvár, 1966.) költő, író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
