Keresés a honlapon:

Nagy Norbert: Otthon

 

 

 

 

Otthon

 

Mint a csendek,

mik lehulltak az idők hajnalán,

oly állandó bennem

és oly örök,

a boszorkányszemű barna lány.

 

Pillantása súlynehéz,

ölében elalszik a bánat.

Akár az otthont, ünneplik sejtjeim,

mint tévelygők, mikor hazatalálnak.

 

Bal kezemben feketefehér vagy.

Mint ki ölelni akar,

karjaid kitárva.

Ragyogó, nagy szemedbe

(örök-tükör)

a világ van belezárva.

 

Jobbomban már színes,

mosolyod szomorú-szép.

Ujjaidból ömlenek papírra éppen,

a szívedben kinyíló mesék.

 

Otthon vagyunk.

 

Itt ülsz mögöttem,

fejed puhán a hátamra hajtod.

 

Otthon...

 

Magunkat mesélem neked,

míg a Hold ékszerré feni az arcod.

 

(2025)

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-01-26 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.