Videó

A MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója




Keresés a honlapon:


Rodica Marian: Boldogságok – Fordította Balázs F. Attila

 

 

 

 

BOLDOGSÁGOK

 

I

 

Elképzelem, hogy egy olyan boldogság

Lánya vagyok, amit még nem ismerek,

Olyan boldogságé, amelyről senki sem tud,

Mintha nem látná senki

Mily elegánssá válnak egyes hegek,

A pillanat, amely egy kezdet és vég nélküli esküvő,

Álom, amelyből hullámok és erdők ébrednek,

Mintha senki sem érezné

Milyen könnyűvé váltak a lemondások,

Ahogy a nád elbarikádozza magát az álmokban,

Senki nem csodálkozik a naplemente

Fénygörcsén, ha közeleg,

És íme, így ébred fel most először,

A rezignált csókból a bohócok megaláztatása

És szégyene, ami csecsemőkorom óta provokál

Rémült irgalom (minden gyerek szórakozik és

Nevet, csak te sírsz mondta nekem szeretettel és

Meglepetten Apám, akinek ujjába kapaszkodtam

Miközben elsiettünk a cirkuszi ringtől

első sorba szólt a jegyem –).

 

Kezdem jobban megérteni, milyen boldogság

Lehet az, ami még ma is megfagyasztja emlékeimet

És újra élem a rettegést, amellyel fogadtam a

Közönség féktelen nevetését (apámat is beleértve)

Miközben a humoristák sorra estek el a színpadon...

Még mindig félek a zajos kiáltásaiktól

Minden rég eltűnt agyrémemmel együtt,

Melyek egykor világomat uralták

Megalapítva a tengeri cseppek rendjét.

 

 

II

 

És ismét kételkedem abban a boldogságban,

Jól elrejtőzve a fény redőiben

És az élet kegyetlen töredékeiben,

De talán – most már tudom –

Soha nem tudom eltüntetni azokat a virrasztásokat

Melyek tartósan egyes esték boltozatára

Vannak hímezve, filigránok, mint a ritka szavak,

A lelki szegények nyelvén.

Íme, a vágy metsző szomorúsága

Emancipálódik a viperák ősi fészkében,

Laza ölelések, mint részeg pillangók,

Újra felébrednek ájulásukból,

Eszméletlen madarak, a gondolatból kiszakadva,

Lesben állnak a bűnbánat lépcsőjén

Szürke és ostoba ellenségként,

Végül a keserű nevetés pillanatában,

Kiélesedik az ébredés

Egeken túli kicsapongás magasságáig,

Hogy bármely lény szem elől téveszthesse,

Minden kiglancolt tökéletességet,

Drámáikkal együtt, és így végre,

Számtalan nehéz álomból való ébredés után,

Megtudom, hogy nekem is jár,

A kevesebb vagy több halál,

Behelyettesítve, minden alkalommal,

Azzal a lélegzetmorzsával, ami ellenállt

Minden isteni akaratnak és hatalomnak

Amely kitalálta a boldogságot.

 

 

III

 

És így kiszabadulva saját csapdájukból

A leheletmorzsák díszíteni fogják

Tudásom térképét, ellenséges értelmezések és

A fényezett valóság hullámzásában,

Mely gyanúsan hasonlít a tabula rasára,

És gyakran tűzkönnyeket hullat ...

Csak a földöntúli hangok, amelyek

Eljutnak hozzám elvarázsolt pillanatokban,

Hangzanak összetéveszthetetlenül,

Mint föld alatti harangok,

Furcsa módon, nem zavarva az emlékeket

És tiszta szívvel megörökölve az eget.

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2025-01-14 20:00:00

 

Rodica Marian (1944) román költő

 

Balázs F. Attila (1954) költő, műfordító

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.