Kerékgyártó Ferenc versei ("Én szeretem a bús pesti népet...", Vigyázz a fákra, Láva ring a tengeren)
„ÉN SZERETEM A BÚS PESTI NÉPET,
KI A KÜLSŐ-JÓZSEFVÁROSBÓL TÉPETT"
Én itt élek, ahol még a galambok is cigányok.
A Fűvészkert felé, végig a Dugonics utcán járok
injekciós-tű-pázsitpárnán óvakodva
és sötét gondokkal megrakodva
halálarcú, reménytelem sorsok jönnek sorba'
szembe velem. Megszokni? Lehunyom szemem,
az éterből szebb jövőt hazudnak a Történelem
Fekete Kutyái, és ölnek és ölni hagynak, mert félnek.
(Itt nem csak „hálnak az utcán", de „élnek"...)
„Ó, lélek! Ez a hazám?"
–
Megénekeljem? De mire jó itt az ének,
ahol a kés hegyéről megbomlott aggyal
kokaint kínál egy őrült angyal,
és ha elfogadod, de akkor is, ha nem,
a Pokolból rád kiált a kínzó értelem,
és ösztönödre bízná, mit tudnod nem szabad,
hogy magad legyél a „bús pesti nép",
ki a Külső-Józsefvárosban betép...
–
Józan vagyok. A haza haldoklik lassan bennem.
Növekednék: de nincs merre növekednem.
Sorsom elfogadom – ez ellen nincsen gyógyszer.
Befogad, kitaszít – eltemet a Nyócker.
VIGYÁZZ A FÁKRA
most nincsenek versek
csak terápiák
szikárak nyersek
amikor a kemo csorog
nincsenek sorok
nincsenek szavak
csak branül reccsenő érfalak
mikor a léha metrumot mérem
a csőben néha elakad a vérem
napfényben égnek a távoli hegyek
vigyázz a fákra nővérem
ha elmegyek
LÁVA RING A TENGEREN
Nekem már mindegy, minek nevezel magadban.
Szerető, barát, élhetetlen, Nemecsek,
lökött költő, Mekk Elek: e nevek leperegnek,
látod, játszom velük, bár nem vagyok hanyag
nekem mindez csak nyersanyag.
Minél kevesebb vagyok neked,
annál értékesebb magamnak.
Miközben az idő véremet és húsomat zabálja
érik a bennem a lélek esszenciája,
kimondani még alig merem:
láva ring a tengeren.
Súlyos lettem, s ha elengeded kezem, megértem.
Az ég fényesen ég bennem s felettem.
Nem roggyan, magamtól hajlik a térdem.
A te neved nekem még mindig egyetlen
s ha mondtam, gondoltam jókat, rosszakat is rólad,
istennel többé nem tévesztelek össze,
többé én már nem veszhetek veled össze,
tetszik vagy nem: nem eresztelek vissza
a semmibe, az égő hiányba, ködbe.
Talán majd te is meghallod egyszer
a neved, amit súgva, sikoltva ezerszer
némán kimondtam, és néha halkan,
míg nélküled haltam.
Megjelent: 2014-10-08 07:00:00
 |
|
Kerékgyártó Ferenc (Budapest, 1955 - 2020) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
