Tóth Olivér: A hegyek mögötted
A hegyek mögötted
sorakozóban birkanyájaid mészárszéked előtt
új Urat imádtak ki kell végezned őket mielőbb
emelj tőrt torkukhoz pajzsot is vérüket megidd
hogy valaha téged szolgált örökséged ne hidd
a fény a kéj mint szolgálólányai az egyetemnek
kiszolgáltattak maguknak és tüdődet tágította
könyörgésed számonkérésed oktalan vincellér
tőkére nőtt gazt metsz szemem aránytalaníthat
táblára vetett szennyes gyászod és esküvésed
kitől szakadsz kihez olvadsz és ki ámít jó titok
ne félj hűség létezhetetlen Isten önmagadhoz
táncoltat kötélen késen padlón s kézfátylakon
mint szegezett fület a falra úgy ragaszt téged
engem minket a másvilágra ahonnan majdan
sárosan márványt lopok törvénykezéseinknek
nagyobb most a kín mint szófogadalmainkon
válladról elvert biztatás az életre s egy halálon
sem marcangolt csontok marakodnak húsért
szemeket főző fazekak ordítanak veszékelnek
éhes szádra édes szám tapasztom el ne árulj
földnemzett könyörület hajlott nyakamra ég
gyufáim ujjaim érted égnek ha téged félnek
lángjaikat sorvadt bordáik alatt mégse érted
árnyékágyat bont ágyékukra az álmodozás is
lapukkal kötözött ablakokból kiáltanak apám
anyám koporsójára omlott páncélsereg ha rí
én nem sirathatom többé a bennem istápolt
férj feleség anya apa testvérszolgát a gazdát
potyáztak rajtam eleget sóvárgás karácsonyai
éjt nappalt nem kímélve szószátyár kenyéren
keresett javam ha utam volt hozzá én beértem
alámdúcolt vakság a remény egész életemben
és mondták rokonaim is bérencek és zsarnokok
nem hittem nekik pedig az emlékezés temetői
gyönyörűek nyílott föld felé hajolva bemutatnak
már nem veszhet rajtam össze se lent se a fent
közétek fent homlokomon a gond felismertet
a ránc zászlóm múlok ezerszer némító a tűrés
ami telik mindig ismeretlen erszényes nemzet
szikes szívedre szikes szívemet adom elárvulj
A hegyek mögötted ormaikat bokádig vetkezik
szüzességedből ezrek esznek isznak áldatlanok
nyúzott bőreik alatt értük álmodom gémes őszt
forrás fakasztó lépteinkkel mielőtt megindulunk
sorakozóban birkanyájaid mészárszéked előtt
új Urat imádtak ki kell végezned őket mielőbb
emelj tőrt torkukhoz pajzsot is vérüket megidd
hogy valaha téged szolgált örökségem ne hidd
Megjelent: 2024-11-07 20:00:00
 |
|
Tóth Olivér (Miskolc, 1982) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
