Keresés a honlapon:

Majláth Dániel: Tájradírozó vers (találós kérdés)

 

 

 

 

Tájradírozó vers (találós kérdés)

 

 

Ez most nem lesz semmi más,

csak a nyers hangulat és történés,

mint feltört, szétválasztott tojás.

Semmiképp sem több önmagánál,

de kevesebb, mint amit belelátsz.

Próbáld ki,

éld át,

és te tudod majd a helyet, napszakot,

a szereplőket (ha vannak),

mélységet, magasságot,

a tér anyagát és körülményeit,

de legfőképpen az egésznek az értelmét.

Figyelj.

 

Nedves korsóktól hegesedő

faasztalokon hagyott emlékek

torzítják az idő testét.

Sör szisszen,

olyan a hangja, mint egy asztmapipának.

Párkányokon rozsdásodó,

félbvágott konzervdobozokban,

mint teleírt, majd összegyűrt füzetlapok,

fekete-fehér hamugolyók porladoznak -

valaki éjjeli gondolatai.

A ceruzatest papír, és dohány a betét,

ki tudja, mikor érkezik egy újabb galacsin

a többi mellé.

A füst (elvetett érzelem),

szemrehány minden törődést,

intimitást

test és pillanat között,

flegmán gomolygott el,

közömbösen, cél nélkül -

rákos tüdő a világ,

diagnózis előtti utolsó, tudatlan lélegzet.

Hagyd annyiban! Annyiban is hagyod.

Úgyis csak összerándult mellkasokban kavargunk,

mint szorítás, ami nem tudja, miért szorít.

Föld. Most már a földre gondolsz,

amin sétálsz, ülsz, fekszel,

és semmi keresnivalója a tüdődben.

Rájössz, hogy egész idáig erre vágytál -

alaktalan, süppedő nyugalomra.

Elmédre véste magát az öncsonkító idő.

Egy üres üveg leesik valahol,

nagyot koppan, de nem törik szét.

Belerezzensz,

majd egy zavart mosoly,

akár széltől arcba tévedt hajszál.

Visszanyugszol.

Kellemes mocorgás a bőrödön,

libabőr.

Falevél minden egyes szőrszál,

égszínkék függönyök szövetszálai közt

vibráló huzat a tekinteted.

Szemed kenyérbe bújt egér.

Most már nem rossz hallani,

de nem is megy teljesen.

Valaki elsétál, de nem tudod elhelyezni,

a hang csak foszlányokban ér el hozzád,

mint lekopott matricák kivehetetlen szövegei.

Árnymakettek szétszórt darabjai várják,

hogy összerakj belőlük egy testet,

ami egyszerre te vagy,

és bárki, akit valaha láttál életedben.

Mindegy, úgyis el fogod felejteni.

Csókcsicsergés.

Érintések kaleidoszkópja,

meleg levegő a nyakadon,

foszforeszkáló fűszálakon lépkedsz.

Tűlevelű Holdfény szúrja a hátad,

aztán satírozott falak labirintusában tévelyegsz.

Egyre gyorsabb, egyre kivehetetlenebb,

de minden addig változik,

ahogy még felfogni lehet.

 

Aztán vége.

 

Nem tudod, mióta,

de már ülsz,

az elméd forró vízzel leöntött gőzölgő márvány,

párás levegő, szárazjég,

szemed sarkában panírozott könnyek.

És csak annyit tudsz kérdezni magadtól,

 

mi történt?

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-03-22 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.